Archivum
Tizennégy év után kupagyőzelem
Hosszú ideig böjtölt a Zalakerámia ZTE féri kosárlabdacsapata, mire ismét aranyérmet akaszthattak a játékosok nyakába. Bár a sorsolásnál nem volt szerencséjük a zalaiaknak, mindjárt a házigazda Albacomp ellen kellett megküzdeni a döntőbe jutásért. Az erőviszonyok alapján, és a szakemberek is azt mondták, ez a találkozó lesz a Magyar Kupa előrehozott döntője, mivel a Falco–Sopron páros győztesét az előző két csapat egyike legyőzi a fináléban.
Valóban, visszanézve a kétnapos csatára, az Albacomp ellen kellett maradandóbbat alkotni Kámánéknak. A székesfehérváriak ugyanis élvezték a hazai pálya minden előnyét. Nem véletlenül mondta Bodrogi Csaba, a ZTE szakmai igazgatója a találkozó után.
– Ha mi ekkora hazai pályát kapunk a rájátszás során bajnokok leszünk.
A mérkőzésen példásan küzdött a ZTE, és a hajrában fújhattak bármit a játékvezetők, a kék-fehérek 80-72-re nyertek, és bejutottak a fináléba.
– Mint oly sokszor a bajnokság során, a csapategység hozta meg a sikert számunkra – fogalmazott tömören Kámán Tamás, az egerszegiek kapitánya. – Nálunk a cserék is jól teljesítettek.
A másik találkozón hosszabbítás után nyert a Falco a Sopron ellen, így a vasiak ellen kellett a zetéseknek megküzdeni a kupáért.
A Falco kispadján a ZTE egykori trénere, Nikola Lazics ült, aki igyekezett csapatával borsot törni a ZTE orra alá. A kevesebb bevethető cserejátékossal rendelkező szombathelyiek két negyedig bírták a ZTE nyomását. A harmadikban összeroppantotta ellenfelét a ZTE.
Miközben az a Timberlake parádézott – a legjobbkor –, akinek leigazolását többen megkérdőjelezték. Gáspár passza után pedig látványos mozdulattal juttatta a labdát a gyűrűbe. A szurkolók már a mérkőzés befejezése előtt 5 perccel elkezdték skandálni: „kupagyőztes, kupagyőztes”. Völgyi Péter, Patonay Imre kettős első nagy sikerét aratta ezzel a győzelemmel a ZTE kispadján.
– Az alapszakaszbeli siker után ismét a csapat alkotott nagyot. A nehéz pillanatokban mindig volt valaki, aki átlendítette a holtponton az együttest. Watson sérülés miatt játszott keveset. Örülök, hogy a helyére belépő Timberlake bizonyította, hogy érdemes volt leigazolni.
A ZTE 14 év után 4. kupagyőzelmét aratta, és a játékosok fogadkoznak, szeretnének bajnokok is lenni. A csapategységét elnézve nem elképzelhetetlen a dolog.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről