Archivum
Tekés tehetségek
Nemzetközi és hazai porondon is menetel a ZTK FMVas férfi tekecsapata. A felnőttek jó szereplése mellett az utánpótlás-nevelésre is odafigyelnek a klubnál. Két tehetséges serdülő játékosuk, Pintér Károly és Ostrom Bálint már megcsillantotta tudását. Mindketten tagjai voltak a Szuper Ligában bronzérmet szerzett a ZTK FMVas csapatának. Álmuk a felnőttválogatottság.
Álmuk a válogatottság

– Miért lett a teke a kedvenc sportágatok?
Pintér Károly: – Mint minden gyerek, én is először fociztam. A bátyám tekézett Lovásziban, aztán hívott egy edzésre, és annyira megtetszett, hogy ottragadtam.
Ostrom Bálint: – Egy iskolai tömegsportnapon vettem golyót a kezembe, és úgy megkedveltem, hogy más sportágat igazán ki sem próbáltam. Az igazsághoz tartozik, hogy rövid ideig fociztam is.
– Eddigi eredményeitek?
P. K.: – Egyéniben és csapatban is már szereztem korosztályos aranyérmet. Párosban Bálinttal lettünk bajnokok. A serdülő VB-n az 5. helyen végzett magyar csapat tagja voltam.
O. B.: – Diákolimpián aranyérmet szereztem, Karcsival párosban az országos korosztályos bajnokságon lettünk elsők. Területi versenyeken is begyűjtöttem érmeket.
– Terveitek a tekében?
P. K.: – Idővel mindenképpen szeretnék játszani a ZTK FMVas felnőttcsapatában. Tagja vagyok az ifi VB-re készülő magyar csapatnak is, és remélem, egy korosztállyal feljebb is sikerül jól szerepelnem.
O. B.: – Szeretnék tovább fejlődni a korosztályomban, jó lenne bekerülni a válogatottba, idővel pedig a ZTK FMVas felnőttcsapatába.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10