Archivum
Az első idegenbeli siker
Tatabányai SC - ZTE 1-2 ( 0-2 ). NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Tatabánya, 400 néző. Jv.: Kovács J. Gólszerzők: Szabó (91. p.), illetve Pavicsevics (24., 42. p.).
ZTE: Jahics - Preklet, Bogunovics, Kovács, Hajdu - Simonfalvi, Grbics (Bíró 70. p.), Nánási, Babati, Frizoni (Szegleti 60. p.), - Pavicsevics ( Vayer 67. p.). Megbízott edző: Lendvai Miklós.
Az első 15 percben egyértelműen a ZTE irányított. Ezt követően fokozatosan került fölénybe a hazai együttes. Két kapufa jelezte, hogy igény tart a 3 pontra. A második után egy remek vendég kontra révén megszerezte a vezetést a ZTE. A gól rövid időre megfogta a hazaiakat, ám újból erőre kaptak. Egy erősen vitatható 11-essel egyenlíthettek volna, de Jahics védett. A félidő hajrájában a ZTE góllal büntetett.
Szünet után rövid ideig tartó mezőnybeli játék után fölényt harcolt ki a hazai együttes. A kapufa kétszer ismét a ZTE-vel volt, de Jahicsnak is több bravúrt kellett bemutatnia. A Tatabánya a hosszabbításban szépített, de szerencsére az egyenlítésre már nem volt ideje.
A ZTE koncentrált játékkal értékes 3 pontot szerzett, vendégként első győzelmének örülhetett.
Vélemények:
Lendvai Miklós, a ZTE megbízott vezetőedzője: - Küzdelmes mérkőzésen fegyelmezett játékkal igyekeztünk 3 pontot szerezni. Sikerült. A Fortuna is velünk volt. A sikerből mentálisan is megpróbálunk építkezni.
Simonfalvi Gábor, a ZTE csapatkapitánya: - Nagyon örülök, hogy csapatkapitányként győzelemmel mutatkozhattam be. Saját nevelésű játékos számára jó érzés betölteni a posztot. A mérkőzésről szólva: fontos 3 pontot szereztünk, de a játékban még bőven van fejlődni valónk. Ma a Fortuna is velünk volt, de tettünk is érte, hogy velünk legyen.
Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője: - Igazi célfutballal fontos 3 pontot szereztünk. Ma számunkra nem a játék, hanem a győzelem volt a fontos. Remélem, elindulunk felfelé a tabellán.
Kovács Gergő, ZTE játékosa: - Úgy kellett nekünk a győzelem, mint éhezőnek a falat kenyér.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről