Archivum
Szülinapi gálaműsor
A 20 éves Magyar Speciális Olimpia Szövetség november 28-án a városi sportcsarnokban gálaműsorra várják az érdeklődőket. Az esemény kapcsán sajtótájékoztatót tartottak a városházán.
Dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere elmondta, hogy a zalai megyeszékhely szívesen tesz eleget a felkérésnek. Hangoztatta hazánkban mintegy 300 ezer honfitársunk tartozik ebbe a csoportba, akik számára a sport a megmutatkozás egyik formája.
Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke kiemelte Zalaegerszeg fogadókészségét, köszönetet mondott a város és a sportcsarnok vezetésének. Bizakodásának adott hangot, hogy a gála a szeretetről, az akaratról és a küzdeni tudásról szól.
A gálaműsoron fellépő művészek között ott lesz többek közt Hevesi Tamás és Lola. A sportprogramok sem hiányoznak, kosárlabda, labdarúgás szerepel a műsoron.
Mindenki szeretettel várnak a szervezők, akik szeretnének egy kellemes napot eltölteni speciális körülmények között élő embertársainkkal. A műsor 12 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről