Archivum
Bravúr a javából
Szolnoki MÁV FC - ZTE FC 1-1 ( 1-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Szolnok. Jv.: Böcskei. Gólszerzők: Papucsek (24. p.), illetve Délczeg ( 59. p., 11-esből). Piros lap: Szakály ( 50. p.).
ZTE: Szappanos - Pajor, Króner, Fodor, Bedi (Horváth P. 14 . p.) - Szakály, Bíró, Babati (Szegleti 83. p.) Murai (Daru 56. p.) Városi - Délczeg. Vezetőedző: Lendvai Miklós
Hét játékos hiányzott a kezdő csapatból, többségüket az influenza döntötte le, így erősen tartalékos ZTE lépett pályára. Ennek ellenére a vendégek nem ijedtek meg az élcsoportban tanyázó hazaiaktól. Az első húsz percben irányították a játékot, igaz helyzetük nem nagyon akadt. Ezután a sérültek száma tovább nőtt, Bedit kellett lecserélni. A hazaiak első épkézláb akciója gólt ért, a ZTE a bekapott találattól nem roppant össze, de a hazai pontrúgások után akadtak gondok kapuja előtt.
Szünet után Szakály (ZTE) gyorsan begyűjtött két sárga lapot, ami pirosat ért. A tíz főre fogyatkozott ZTE-nek azonban sikerült az egyenlítés. Igaz, előtte Szappanos hibája után ordító helyzetet hagyott ki a Szolnok. Ezután fokozatosan nagy fölénybe került a hazai együttes, a ZTE nem nagyon tudta átlépni a félpályát. Egy-egy kontra után veszélyeztetett, eredmény nélkül.
A tartalékos ZTE hatalmasat küzdött, bizonyították játékosai, hogy az a legjobb csapat, amely a pályán van. Tíz emberrel, tartalékosan mindenképpen dicséretes a pontszerzés.
Értékelés:
Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője:- Jól kezdtük a találkozót, a kényszerű csere után változtatnunk kellett elképzeléseinken. A második félidőben szerettük volna túlfutni ellenfelünket, a kiállítás azonban keresztül húzta számításainkat. Összességében elégedett vagyok a csapattal, jó úton járunk.
Babati Benjamin, ZTE játékosa:- Példásan küzdöttünk, bebizonyítottuk, hogy nincsen tartalékos csapat. Teljes létszámmal akár nyerhettünk volna, de az egy pontra feltétlenül rászolgáltunk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10