Archivum
Röplabdás sikerek külföldön
Nürnbergben 17. alkalommal rendezték meg a Nordost Kupát, amelyen a hagyományokhoz híven idén is ott voltak a zalaegerszegi röplabdások.
A szervezők az első napon a vegyes csapatok tornáját bonyolították le, amelyre 12 együttes nevezett. A megyeszékhelyiek bronzérmesek lettek, a szakemberek szerint az igazai döntőt az elődöntőben Erlangeni csapatával játszották. Furcsa módon a tornát az a csapat nyerte, amelyet az előcsatározások során a zalaiak simán megvertek. Csoportjuk erősségét mutatja, hogy az itt szerepelt csapatok közül három együttes is az első hatban végzett.
A torna másnapján a női és férficsapatok léptek pályára. Az egerszegiek itt a házigazdák játékosaival alkottak csapatot. A helyezések sorsát körmérkőzéses rendszerben döntötték el. A férfiak ezüstérmet szereztek, míg a hölgyek veretlenül tornagyőztesek lettek.
A tornán szerepelt egerszegiek. Ülnek (balról): Pintérné Csillag Ildikó, Bokor Lászlóné, Molnárné Czigány Judit, állnak: Lónyai Zoltán, Bokor László, Pais László, Mihálka István.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10