Archivum
Oda a második hely
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - ZTE FC 1-0 (0-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Balmazújváros, 500 néző. Jv.: Szilasi. Gólszerző: Sigér (86. p.). Piros lap: Kiss (Balmazújváros), illetve Daru (ZTE), mindkettő 90. perc.
ZTE: Szappanos - Króner, Gyagya, Forgács, Bedi - Nagy T., Wittrédi (Szakály 67. p.), Patvaros (Szalkai 58. p.) - Babati (Horváth R. 86. p.), Daru, Városi. Vezetőedző: Csank János
A jó képességű hazai csapat otthonában több botlás után győzni kellett volna a ZTE-nek... Ennek ellenére két hazai helyzettel indult a mérkőzés. Az egyiknél Szappanos hárított, a másik lövés célt tévesztett. Az első 30 percben a hazaiak akarata érvényesült. A ZTE harminc perc után ébredezett csipkerózsika álmából. Az első lehetőséget Daru mellé fejelte. Fordulás után mezőnyfölényt harcolt ki a zalai csapat, ami meddőnek bizonyult, játékosai alig kerültek helyzetbe. A hazaiak ekkor már egyértelműen kontrákra rendezkedtek be, az egyik ilyen végén megszerezték a győztes gólt.
A ZTE ezúttal is könnyen felejthető teljesítményt produkált, az újabb vereség után leszorultak a második helyről. A Mezőkövesd 2 ponttal vezet előttük.
Értékelés:
Csank János, a ZTE vezetőedzője: - Végig idegesen, kapkodva játszottunk. Sokat hibáztunk és mint ilyenkor lenni szokott, az ellenfél egy kontrából megszerezte a győzelmet.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - Gyengén kezdtük a mérkőzést. Szünet után átvettük az irányítást, de kevés lehetőségünket elhibáztuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10