Archivum
Nagy csatában bronzérem
ZTE NKK - MTK 72 – 66 ( 26-27, 16-19, 17-12, 13-8)
Magyar Kupa női kosárlabda-mérkőzés a 3. helyért. Székesfehérvár, 200 néző. Jv.: Pálla, Benczúr, Balogh.
ZTE: Török (5/3), Varga (11), Mányoki (7/3), Czukor (7/6) Horváth Zs. (8). Csere: Ivanovics (32/12), Fritz, Fuisz, Darida (2). Vezetőedző: Gáll Tamás.
MTK: Orsó (8), Baksa (4), Svitlica (31/3), Bagi (5), Medgyessy (11). Csere: Cimmer (4), Reiner, Karakasevics (3), Vukov. Vezetőedző: Sztevan Csupics.
A harmadik helyért lejátszott találkozón az első negyedben felváltva vezettek a csapatok. A negyed közepén az MTK elhúzott (16-22), majd a zalaiak felzárkóztak. A második tíz percben is ádáz csata dúlt a pályán. Már ekkor kitűnt, hogy a találkozó a két légiós - Ivanovics és Svitlica - dobó párbajáról szól. A nagyszünet után a ZTE stabilabbá tette védekezését, annak ellenére, hogy két kulcsjátékosa - Varga és Török - kipontozódott. A befejező negyedben 5 percig fej-fej mellett haladt a két csapat. Ettől kezdve azonban az MTK mindössze 2 pontot szerzett, Ivanovics viszont szórta a duplákat és a zalai csapat megnyerte találkozót.
Nagy csatában lett bronzérmes a ZTE. Az egerszegiek a második félidőben nagyon jól védekeztek, ehhez társult Ivanovics extra dobó teljesítménye, ami meghozta a bronzmedált számukra.
Értékelés:
Gáll Tamás, a ZTE vezetőedzője: - A mi kis világbajnokságunkat megnyertük. Kellett hozzá szerencse is, hogy kedvező sorsolást kapjunk. A lányok éltek a sors adta lehetőséggel. Gratulálok nekik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10