Archivum
Megtalálta góllövő cipőjét
Rudnevs távozott, Pavicsevics sérült, alaposan csökkent a ZTE FC csatárainak száma. A vezetés a szakmai stábbal egyeztetve már a szezon kezdete után kölcsön vette Simon Attilát, a kecskemétiek 27 éves támadóját, aki akkoriban kevesebb lehetőséget kapott csapatában.
Simon szívesen maradna
Az átigazolás után Attilának ismerkednie kellett új környezetével, s bár a társak többségét ismerte a pályáról, el kellett telnie bizonyos időnek, hogy megtalálja góllövő cipőjét. Ami, úgy néz ki, sikerült neki az őszi idény hajrájában, a Magyar Kupa-meccsen és Debrecenben is bizonyította, hogy érdemes volt őt leigazolni.
– Nyolcéves koromban addig kértem édesapámat, hogy vigyen el focizni, míg kérésem meghallgatásra talált – emlékezett a kezdetre Simon Attila. – Az MTK-ban nevelkedtem, és bár a juniorbajnokságban 42 góllal gólkirály lettem, tizenkét év után nem kaptam szerződést a fővárosi csapatnál. Ezután két kisebb pesti csapat, a BKV Előre és a Soroksár következett. Az élvonalban a Diósgyőr, majd az Újpest, utána a Kecskemét és most a ZTE együttese következett.
– Kezdetben nehezen kapta el a ritmust... Netán beilleszkedési gondjai voltak?
– Nem mondhatnám. Egy jó szellemű társaságba kerültem, a srácok gyorsan befogadtak. Egy új közösséget persze azért meg kell ismerni, akárcsak a ZTE játékát. Közben ért családi gyász is, édesapám meghalt, ami szintén rosszul hatott a teljesítményemre. Nagyon fontos volt számomra, hogy minél előbb megszerezzem első gólomat a ZTE színeiben. Ezután a gátlások leomlottak bennem. Azóta egyre jobb teljesítményt nyújtok. Ami a legfontosabb és egy csatárt minősít, rúgom a gólokat.
– Szívesen maradna a ZTE-nél?
– Természetesen. Az sem utolsó szempont, hogy a ZTE a dobogóért harcol, a Kecskemét pedig a kiesés ellen küzd. Sokkal jobb egy éllovas csapatban játszani, mint egy kiesés ellen küzdőben. Maradásom persze nemcsak tőlem függ. Az idény végén leül tárgyalni a két klub és jómagam. Remélem, újabb egyezség születik, és maradhatok Zalaegerszegen, ahol egyébként remekül érzem magam.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10