Archivum
Gól nélkül nincs győzelem
Soroksár SC - ZTE FC 0-0
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Soroksár, 200 néző. Jv.: Botló.
ZTE: Szappanos - Króner, Gyagya, Forgács, Bedi - Szakály (Bíró 78. p.), Nagy T. - Babati (Patvaros 78. p.), Koller (Szöllösi 68. p.), Szalkai - Városi. Vezetőedző: Csank János.
Tartalékos csapattal érkezett a fővárosba a ZTE FC, Daru, Horváth P., Horváth R. és a az utolsó edzésen megsérült Simonfalvi hiányzott sérülés miatt.
Az első 15 percben csak ismerkedtek egymássala csapatok . A vendégek védelmi hibája után kis híján megszerezték a vezetést a házigazdák. Általában a két 16-os között folyt a játék, nem úgy nézett ki, hogy valamelyik csapat is gólt szerez. A kapuk előtt rendkívül tanácstalanok voltak a játékosok. A zalaiaknak helyzetük sem akadt az első 45 perc során, a soroksári kontrák pedig nem értek sokat. Fordulás után jobban csipkedte magát a ZTE, ugyanakkor a hazai kontrák is veszélyesebbek voltak. Mindkét oldalon adódott gólszerzési lehetőség, de a hálók érintetlenek maradtak.
A látottak alapján elmondható, hogy a döntetlen igazságos. A ZTE-nél azzal vigasztalhatják magukat, hogy az egy pont több a semminél. Ennél azért több kell(ene) egy NB I-be igyekvő csapattól.
Értékelés:
Csank János, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidő nem nagyon sikerült. A másodikban mindkét oldalon adódtak helyzetek. Az utolsó passzaink nem sikerültek, amit nem lehet tanítani.
Kocsárdi Gergely, a ZTE szakmai vezetője: - A helyzetek alapján igazságos döntetlen született. Csak a második félidőben voltak lehetőségeink. Sajnos nagyon hiányoztak a sérülések miatt a kapu előtt jó döntést hozó játékosok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10