Archivum
Érmek Mórról
Az úszóknál megkezdődött a 2010–2011-es szezon, az első megmérettetésre Móron az Ezerjó Kupa keretében került sor. A 25 csapat többszáz sportolóját felvonultató versenyen ott voltak az EuropTec Zalavíz ZÚK versenyzői is.
Az egerszegi sportolók a rövid nyári szünet után gyorsan formába lendültek. Ez nemcsak a jól teljesítő utánpótláskorú versenyzőkre igaz, hanem a rutinosabb úszókra is. Ennek köszönhetően a csapatok közötti pontversenyben a ZÚK az előkelő 3. helyet szerezte meg. Az egyéni összetettben is jól teljesítettek az egerszegiek: Szekeres Dorina 3 versenyszámából 3-at megnyert, csakúgy, mint Matyasovszky Dalma. Így korosztályukban az egyéni összetett versenyt is ők nyerték.
További első hellyel büszkélkedhet Betlehem Dávid (50 m hát), aki 50 m gyorson harmadik lett, és összetettben is bronzérmes helyen zárt. Dóczi Bálint nagy fölénnyel nyert 100 m mellen, 100 m vegyesen szerzett bronzérmével összetettben az első helyen zárt. Dobogós helyen végzett még Csiszár Gergely 50 m mellen, ezüstérmet nyert 100 m háton Szabados Réka, másodikként csapott célba 200 vegyesen. Összetettben ez bronzérmet jelentett számára.
A versenyrendezők speciális száma az 1000 méteres Ezerjó Váltó volt. Ezt a szokatlan távot összesen 8 sportolónak kellett különböző résztávokon (2x200: Szekeres Dorina és Szabados Réka, 2x150 m: Szabó Ramóna, Matyasovszky Dalma, 2x100 m: Szabó Rebeka, Szabados Flóra, 2x50 m: Gángó Regina, Dén Doloresz) teljesíteni. A versenyszámot a ZÚK nyerte, ismét bizonyítva, hogy egymásért még jobban tudnak küzdeni.
Horváth Tamás, a ZÚK edzője szerint a hosszúra nyúló versenyt állóképességgel jól bírták a sportolók, és bizakodva várhatják a következő versenyeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10