Archivum
Az olimpiáig zalai színekben
Már több hete ismert volt, hogy Kálovics Anikó, a Zalaszám ZAC atlétája meghosszabbítja szerződését az egerszegi klubbal. A kontraktus ünnepélyes aláírására nemrég a Zalaszám Kft. székházában került sor.
A megállapodás értelmében a kitűnő hosszútávfutó a londoni olimpiáig versenyez zalai színekben. A szerződést Tóth Zoltán, a klub elnöke és Kálovics Anikó írta alá.
Az ünnepélyes szerződéskötésen jelen volt dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere, és Vincze Gizella, a Zalaszám gazdasági igazgatója.
A kitűnő sportoló elmondta, örül a hosszabb megállapodásnak, mivel biztosítottabb lesz a felkészülése a londoni olimpiára. Még nem döntötte el, hogy melyik hosszú távú számban áll rajthoz az ötkarikás játékokon. Negyedik olimpiájára készül, ebből a második lesz, amelyen a zalai színek képviseletében áll rajthoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10