Archivum
A város kiáll a ZTE FC mellett
Rendkívüli közgyűlésen tárgyaltak az elmúlt héten a ZTE FC Zrt. helyzetéről és további működésének lehetőségeiről. Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy a város vételi ajánlatot tett a főtulajdonosnak, aki a megadott határidőn belül válaszolt is, miszerint elfogadja az ajánlatot, melyet azonban feltételekhez kötött. Így a város és Nagy Ferenc között a tárgyalás folytatódott.
Pénzügyi krízishelyzet a csapatnál
Gyutai Csaba polgármester a rendkívüli ülésen elmondta: a megszűnés határára jutott a jelenleg NB II-ben szereplő ZTE FC, amely valamikor a labdarúgás zászlóshajója volt. Mint fogalmazott, az utolsó három évben már csak a város maradt az egyetlen támogatója a csapatnak, szétzilálódott a közönségkapcsolata is. Életben szeretnék tartani a ZTE FC-t, hiszen egy patináns klubról van szó, ahol ötszáz zalaegerszegi fiatal sportol. Pénzügyi krízishelyzet van, a csapat megmentése az egyetlen feladat, ami felvállalható - fogalmazott a polgármester. Elmondta: Nagy Ferenc többségi tulajdonos novemberben jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a ZTE-ét, ezért az önkormányzathoz fordult segítségért.
A főtulajdonossal történt egyeztetést követően a közgyűlés úgy döntött, hogy a céltartalékból ötvenmillió forint támogatást folyósít részletekben, a működéshez szükséges mértékben. Középtávon szükséges a ZTE FC Zrt. tulajdonosi hátterét megnyugtatóan rendezni és ezáltal a gazdálkodás stabilitását megteremteni. Nagy Ferenc és az érdekeltségi körében tartozó részvények megvásárlására egy új egyszemélyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság megalapítását javasolta Gyutai Csaba.
A több mint kétórás vitában a többségi és az ellenzéki frakciók is véleményt mondtak. Abban valamennyien egyetértettek, hogy a ZTE FC-t meg kell menteni, azonban a "hogyanról" több kérdés, vélemény és javaslat is elhangzott. Például, hogy elég lesz-e az ötvenmillió forint, hiszen közel 300 millió forintos tartozása van jelenleg a klubnak. Többen felvetették a felelősségre vonás kérdését is. A felszólaló képviselők többsége előszerződés kötését javasolta, vagyis az ötvenmillió forintos támogatás első részletét is csak abban az esetben utalja a város, ha Nagy Ferenc az előszerződést aláírja. Bár a közgyűlésen jelen lévő Dézsi Attila ügyvezető kérte, hogy az előszerződéstől tekintsenek el, mivel sürgősen szükségük van a támogatásra - a közgyűlés ragaszkodott az előszerződés megkötéséhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10