Archivum
A kiesőjelölt győzött Egerszegen
ZTE FC - Vác FC 3-4 ( 2-2)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1852 néző. Jv.: Botló. Gólszerzők: Daru (6. p.), Babati (30. p.), Bedi (83. p.) illetve Tóth Barnabás (32. p.), Zsolnai ( 45., 64. p.), Rása (84. p.).
ZTE: Szappanos - Króner (Horváth R. 73. p.), Forgács, Nagy T. Szalkai (Patvaros 46. p.) - Bailo, Szakály (Wittrédi 46. p.) , Bedi - Babati, Daru, Városi. Vezetőedző: Csank János.
A kiesőjelölt ellen biztos győzelmet várt az NB I-re áhítozó ZTE-től a szurkolók többsége. Jól is kezdte a találkozót a zalai csapat egy pontrúgás után vezetett is. Játéka azonban közel sem volt meggyőző, a felállt védelem ellen elfogyott a tudománya, alig jutott el a váciak kapujáig. Szerencsére az első 30 perc végén újabb pontrúgás után két gólos lett a hazaiak előnye. Mit tesz ilyenkor egy jó csapat, hanem megy a játék? Őrzi az eredményt.
A ZTE nem tette, a kiesés ellen harcoló Vác előbb egy pontrúgás után szépítetett, majd a teljesen széteső hazaiak ellen egy újabb kapushiba után egyenlített. Fordulás után is folytatódott a ZTE szenvedése a felállt védelem ellen helyzetekig sem jutott . A vendégek kontrái veszélyesek voltak, egy ilyen végén újabb pontrúgás után már vezettek is. Egy tiszta keserűségből eleresztett távoli bomba után egyenlített a ZTE, de egy újabb kontra után a vendégek megszerezték a győztes gólt.
A mérkőzésen egy mögöttem ülő szakedző megjegyezte, nagy bajban lesz a ZTE az öt védővel felálló csapatok ellen Egerszegen. Nem tud ugyan is a védelem mögé kerülni, minden csapat ezzel a taktikával játszik itt. Példa erre Mezőkövesd és a Vác.
Értékelés:
Csank János, a ZTE vezetőedzője: - A héten többször mondtam a fiúknak, nem szabad a tabellát nézni. Gyorsan kétgólos előnyt szereztünk, utána több hibát elkövettünk. A jól játszó Vác megérdemelten nyert.
Nagy Tibor, a Vác vezetőedzője: - Rosszul kezdtünk, de volt tartása a csapatnak. A 3-3-nál kiegyeztem volna a döntetlennel, de a fiúk szerencsére másképp gondolták.
Daru Bencze, a ZTE játékosa: - Kettő nullás vezetésünk után egy pontrúgásból kaptunk egy gólt, utána megzavarodtunk, nem találtunk vissza a helyes útra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről