Archivum
A félidőben még vezettünk
SZTE Erima - ZTE FC 2-1 (0-1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Szigetszentmiklós, 200 néző. Jv.: Nazsa. Gólszerzők: Vágó ( 67. p. 11-esből), Khous ( 87. p.), illetve Kocsis (41. p.)
ZTE: Kalmár - Simonfalvi, Bogunovics, , Nagy Z. (Dufka 4. p.), Kocsis - Sluka, Grbics, Szántó (Ferencz 66. p.), Frizoni - Tóth L. (Balogh 81. p.), Vittman. Vezetőedző: Lendvai Miklós.
Az utolsó fordulóban tavasszal - nem először – eltiltás és sérülések miatt nagyon tartalékosan lépett pályára a ZTE. A balszerencse-sorozat tovább folytatódott, már a 4. percben Nagy Zoltán súlyos sérülést szenvedett. Ezután Dufka személyében újabb újoncot avatott a ZTE. Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott. Fokozatosan kerültek fölénybe a hazaiak, de a zalaiak jól védekeztek. A félidő hajrájában egy jól eltalált szabadrúgás végén mégis a ZTE szerzett vezetést. Szünet után továbbra is fölényben játszott a Szigetszentmiklós, a ZTE Kalmárral az élen jól védekezett. Büntetőből egyenlített a hazai csapat, majd a mérkőzés hajrájában egy szóló után a győztes gólt is megszerezte.
A ZTE tavaszi rossz sorozata a szezonzárón is folytatódott. A csapat végül a 9. helyen zárt. Tavasszal mindössze egyszer győzött, amin nem lehet csodálkozni. Összességében egy nagyon zaklatott idényen van túl a ZTE. Talán ősszel már jöhet az építkezés.
Értékelés:
Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője: - Eltiltás és sérülések miatt nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Becsülettel helytálltunk. Ez volt az utolsó mérkőzésem a ZTE vezetőedzőjeként, büszke vagyok a fiúkra.
Kocsis Adrián, a ZTE játékosa: - Örülök a gólomnak. Sajnos, nem sikerült nyerni vele. Tartalékosan kevés esélyünk volt a győzelemre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről