Archivum
Zalai értékek Budapesten
Szombaton nyílt meg Budapesten a Polgárok Házában a mesterség bemutatókkal és játszóházzal egybekötött "Kézműves termékek továbbélése Zalában – Göcsej, Hetés és Komárvidék élő népművészete" című kiállítás, amely a Zalai Pünkösdi Sokadalom elnevezésű program keretében valósult meg.
Zalai Pünkösdi Sokadalom a Polgárok Házában
Az ünnepélyes eseményen köszöntőt mondott Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere, aki Zala megye néprajzáról és történetéről szólt, valamint Prokné Tirner Gyöngyi, a Kézművesek Háza szakmai vezetője, aki az intézmény fontosságáról és szerepéről beszélt. A kiállítást Fekete György, Kossuth-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Zalaegerszeg Díszpolgára nyitotta meg, szólva személyes zalai és zalaegerszegi emlékeiről.
A kiállítást népművészeti bemutató követte, melynek keretében fellépett az MTV "Fölszállott a Páva" című tehetségkutató műsorában középdöntős Zala Táncegyüttes, Domonkos László és zenekara, valamint ifj. Horváth Károly, a Népművészet Ifjú Mestere és Laposa Julianna is.
Az est végén göcseji dödöllével, káposztás és kukoricás ételekkel, valamint zalai borokkal és pálinkával ismertették meg a vendégeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan