Archivum
Tehetséggondozás a Kölcseyben
Pályázati támogatásnak köszönhetően a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban az idén kiemelkedő helyet foglal el a nevelőmunkában a tehetséggondozás. Ennek során nemcsak házon belül folyik minden tantárgy esetében a pluszfoglalkozás, hanem az iskolán és esetenként az országhatáron túlról érkező diákokkal is szerveznek közös rendezvényeket.
Pályázati sikerek a gimnáziumban
Ez utóbbiak sorába tartozik a közelmúltban 10 csapat részvételével zajló röplabdatorna, illetve az április 7-én csáktornyai és ljutomeri diákokkal közös nemzetközi természettudományos verseny. Itt a matematika, fizika, kémia és biológia ismeretekről kellett számot adni. A nyolc csapat vegyes összetételű volt, a magyar, szlovén és horvát diákok angol nyelven kommunikáltak. A feladatok egy része tesztjellegű volt, a fizikai és kémiai feladványok azonban gyakorlati munkát kívántak. A verseny végén, amíg a diákok kipihenték a teljes koncentrációt kívánó délelőttöt, a tanárok a tehetséggondozás terén szerzett tapasztalataikról értekeztek.
Schneider János igazgatóhelyettes elmondta, a tanév során a pályázati támogatásnak köszönhetően sokféle modellt tudtak kipróbálni. S bár tehetséggondozás mindig volt az iskolában, forrás hiányában ezt csak korlátozottan tudták megvalósítani. Az idei tanévben 30–40 ilyen jellegű program van folyamatban, köztük előadások, terepgyakorlat a Tapolcai-medencében, ifjú filmesek klubja és műhelymunkák különféle műveltségi területekről.
A résztvevők száma megfelel az iskola diáklétszámának (350 fő), illetve voltak résztvevők a kistérségből és általános iskolákból (100 fő). Sokoldalúak voltak a programok, tehát mindenki találhatott kedvére valót. Egyik-másik nagy tömegeket vonzott, mások inkább az intenzív hatásukkal emelkedtek ki.
A jövőre nézve vállalták, hogy legalább a programok tíz százalékát folytatják, s szakköri foglalkozások keretében kamatoztatják az év során szerzett tapasztalatokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10