Archivum
Ritkán játszott filmek
Fedett helyre költözött a Cinema Color szabadtéri filmklub. A ZaZeE Kulturális Egyesület (mely tagja a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének) által életre hívott programsorozat augusztusban startolt a ZTV-székház belső udvarán. Az egyesület a hideg idő beálltával „téliesítette” a filmklubot: a vetítések immár fedett helyen, a székház földszinti előterében (aulájában) vannak.
Fedett helyen a cinema color
Mészáros Gábor projektfelelős érdeklődésünkre elmondta, hogy az őszi/téli évadban korábban kezdődnek a filmek. Míg nyáron a szabadtéri vetítés miatt a sötétedéshez (kilenc óra) kellett igazítani a kezdési időpontot, most jóval előbb, este hét órakor indul minden második csütörtökön a mozi. „Színesedett a kínálat is, novemberben és decemberben nemcsak játékfilmeket, drámákat, dokumentumfilmeket játszunk.
November 19-én például a Duna Műhely rövidfilmjeiből lesz látható egy válogatás, december 3-án pedig a varasdi Trash Film Fesztivál legjobbjai kerülnek vászonra.”
Ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy kizárólag „nagyon amatőr” horrorfilmekről, vagy inkább horrorparódiákról van szó. A horvátországi városban óriási hagyománya van ennek az évről évre megrendezésre kerülő filmfesztiválnak, s ennek az anyagából látható néhány hét múlva itt is egy „best of” börze.
„Továbbra is azt szeretnénk, hogy olyan filmek kerüljenek vászonra, melyeket a tévécsatornák csak késő este, a mozik meg nagyon ritkán játszanak. A repertoárba került művek valahol a szerzői és műfaji filmek határán mozognak. A vetítés utáni beszélgetések pedig egyfajta klubhangulatot teremtenek, közösségi élményt nyújtva a nézőknek” – folytatta a projektfelelős.
Ez utóbbira már csak azért is szükség van, mert a bemutatott alkotások olyan témákat feszegetnek, amiket mozi után jó kibeszélni, megvitatni. Az eddigi esteken szóba került már az addikció, a kirekesztettség, a „másság”, az agresszió, de az elnyomás és az árulás is. Mészáros Gábor szerint ezek érzelmi hatásairól érdemes a filmek után kötetlenül beszélgetni.
December 17-én igazi meglepetéssel készül az egyesület: egy 1920-ban készült német némafilmet, a Dr. Caligari-t láthatja a közönség. A filmszakma szerint máig ez az egyik legnagyobb hatású és legismertebb expresszionista film. A Cinema Coloron azonban mindezt (élő)zenei aláfestés kíséri. A film közben egy alkalmi formáció zenél majd, izgalmas és nem mindennapi élményt nyújtva a filmklub vendégeinek. A programokról a filmklub honlapján (www.zazee.hu/cinema) olvasható bővebb információ.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10