Archivum
Népi motívumok - újraalkotva
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület és az Egerszegi Sport-és Turizmus Kft. "Göcsej Hagyományos Kézműves Értékei" címmel népi design ajándéktárgy pályázatot hirdetett. A pályázat célja, segíteni a zalai népművészeket, kézműveseket, iparművészeket tárgymegújító alkotói tevékenységükben.
Kézműves alkotások az idegenforgalomban
Várják a göcseji hagyományos értékeket tükröző, a hagyományos technikákkal készülő, de a mai igényeknek megfelelő, igényesen elkészített ajándéktárgyak létrehozását. És nem utolsó szempont, hogy a megalkotott tárgyak alkalmasak legyenek az idegenforgalomban jelentkező igények kielégítésére.
Gyutai Csaba polgármester és a pályázatot kiíró két szervezet képviselője - Skrabut Éva és Kugler László - sajtótájékoztatón ismertette a pályázat részleteit. Mint a polgármester fogalmazott, örül a pályázat kiírásának és sokat is vár tőle, mivel úgy érzi, a város arculatának szempontjából is fontos alkotások születhetnek. A tárgyalkotó népművészetnél meg kell találni és újraalkotni a zalai motívumokat a modern igényeknek megfelelően.
Skrabut Éva ismertette a pályázattal kapcsolatos tudnivalókat, hozzátéve, a mesterek most "kipróbálhatják" magukat. Esztétika, látványosság és használhatóság a legfontosabb kritériumok, és hogy az elkészült pályaműveket az idegenforgalomban is lehessen hasznosítani. Inspirálják az alkotókat, a népi iparművészeket az ajándéktárgyak készítésére.
Kugler László úgy fogalmazott, a népművészek most kapnak egy új kihívást. Szülessenek olyan tárgyak, melyek megfelelő áron megvásárolhatók, díszíthetik a lakások polcait, és a város identitásában is segítséget nyújt. Az Egerszeg Pont Ajándéktárgy üzletnek az a célja, hogy bővüljön a kínálat modern kézműves termékekkel, melyeknek motívumai a göcseji tájegységre jellemző.
A pályázatra április 20-ig lehet jelentkezni, a pályamunkák beadási határideje: szeptember 15-16. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a legjobb pályamunkák kiállításának megnyitójára szeptember 27-én kerül sor. (További információk: Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Skrabut Éva elnök (06/30/2566711)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről