Archivum
Művészeti szemle
Zalaegerszegi Szalon lett az ötévente megrendezésre kerülő Zalai Tárlatból. Idén a megyei önkormányzat ugyanis nem tudott támogatást biztosítani a zalai képzőművészek hagyományos, versennyel egybekötött kiállításához.

A szalon zsűrije (Wéhner Tibor művészettörténész, Pinczehelyi Sándor festőművész és Péntek Imre költő, a Pannon Tükör főszerkesztője) így „csak” a megyeszékhelyi képzőművészek alkotásait értékelte, s állította ki egy impozáns tárlat keretében a Keresztury ÁMK Hangversenytermében.
Mint azt Farkasi Csilla, az I. Zalaegerszegi Szalon kurátora és a hangversenyterem igazgatója elmondta: kalandos hónapok előzték meg a kiállítás szervezését, ám végül a város önkormányzatának és a Millecentenáriumi Közalapítványnak a segítségével sikerült lebonyolítani a művészeti szemlét. Harminchárom képzőművészt hívtak a szalonba, közülük 27-en nyújtottak be pályaművet; összesen 69 alkotás került kiállításra. A tárlat méltó képet ad a város képzőművészeti életéről.
Dr. Gyimesi Endre köszöntőjében örömét fejezte az iránt, hogy három generáció képviselteti magát a kiállításon. Megjegyezte: országos viszonylatban Zalaegerszegen a legtöbb az egy főre jutó képzőművészek száma. A műveket Péntek Imre ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Az idei Szalon-díjas Fischer Judit festőművész, a különdíjas pedig Frimmel Gyula grafikusművész lett. (A kiállítás augusztus 28-ig látható.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan