Archivum
Művészeti határvonalak
Camuflage címmel László Edina, Szigeti Vanda és Weisz Orsolya munkáiból nyílt tárlat a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában a Vitrin Egyesület szervezésében.
Textilek és festmények a színházban
A három fiatal ipar- és képzőművész tárlatát Polgár Csaba iparművész, egyetemi tanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, az itt bemutatkozó művészek komplex alkotók, hiszen a textilművészet és képzőművészet elemei keverednek alkotásaikban.
Mindhárman a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztek textil szakon, számos kiállításon és divatbemutatón részt vettek. A zalaegerszegi születésű László Edina munkái a képzőművészet és a textilművészet igazi „határesetei”. De lábfejet is használ „bútorként”, mely már a dizájn és a tárgyművészet irányába tereli a szemlélőt.

Szigeti Vanda szombathelyi divattervező iparművész, stylist a könnyed, nőies, „lágy és habos” darabokat kedveli. Itt most fotósorozatával is bemutatkozik, mely szintén egyfajta lehetőség: más stílusban, más körülmények között bemutatni egy-egy izgalmas darabot.
A budapesti születésű Weisz Orsolya már textilművészeti tanulmányai alatt is folyamatosan festett. A mostani tárlaton farokcsóváló kutyaalakok és önarckép jelenik meg. Nemes László festőművész jóvoltából már többször is bemutatkozott Zalában: a zsinagógában és Szentkozmadombján, a faluházban is volt már tárlata.
Az egyedi tervezésű ruhák, lakásdíszek, valamint festmények és divatfotó-sorozatok különleges élményben részesítik a látogatót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről