Archivum
Könyvajánló
John le Carré: Árulás. Az angol hírszerzés legfelsőbb soraiban egy áruló rejtőzik, egy beépített ügynök, aki magának Karlának, a szovjet kémfőnöknek jelent. Amit az áruló tud, azt tudja Karla is. A Körönd legféltettebb titkait. A beépített és alvóügynökök nevét és címét. Mindent. És hogy teljes legyen a kép, Karla az ügynökén keresztül gondosan kiválogatott, meg- vagy átírt információkat juttat el az angoloknak, akik ezekkel a kémjelentésekkel próbálják megerősíteni pozíciójukat az amerikaiaknál.
A legtöbben azt sem hajlandók elismerni, hogy baj van. A legtöbben még csak bele sem mernek gondolni abba, hogy az áruló révén Karla minden egyes lépésükről tud. A legtöbbek szerint minden rendben van.
Kivéve George Smiley-t, a csendes, kövérkés és nyugdíjas egykori hírszerzőt, aki állhatatos munkával, kitartással és legendássá vált kihallgatási technikájával csapdát állít a soraikba férkőzött szovjet kémnek, és rajta keresztül Karlának, örök ellenfelének. A méltán népszerű Karla-trilógia első részét olvashatják most új fordításban.
* * *
Új sorozat az „Aranyrög Könyvtár”. Célja az eltitkolt, feledésbe merült, négy évtized cenzúrája által kivetett szépirodalmi művek visszahozása a köztudatba. A sorozat egyik kötete Markovits Rodion: Szibériai garnizon című kollektív riportregény.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10