Archivum
Életre kelt a tánc
Életünk fontos állomásait, embertársaink érzés- és érzelemvilágát véljük felvillanni, miközben hol könnyek között, hol ámulatba esve, hol pedig nagyokat nevetve ismerünk önmagunkra és látjuk meg saját sorsunkat. E felejthetetlen utazás élményét kínálja a Presidance Company Hungarythm, avagy a „Tánc életre kelt” produkciója, melyből már ízelítőt kaphatott a zalaegerszegi közönség is a Hevesi Sándor Színházban tartott magyar kultúra napi ünnepségen. A népszerű társulat ismét a városba látogat, ezúttal az Egerszeg Fesztiválon lép a közönség elé.
A Presidance – Hungarythm darabjában önmagunkra ismerhetünk
– A Hungarythm kétszer ötvenperces produkciója a tánc, a zene és a cirkusz elemeinek szokatlan ötvözésére épül, nemcsak belső értékeiben, hanem külsőségeiben is másként dolgozza fel, másként mutatja be a magyar kultúra hagyományos értékeit – mondta el a darabról Varga László Ádám.

A darab interaktivitásában is felejthetetlen: a nézők – így a zalaegerszegi közönség is – az előadás résztvevőinek érezhetik magukat. Lenyűgöző élményt szeretnénk nyújtani számukra, ezért egy hatvanperces Best of összeállítással mutatkozunk be a zalai megyeszékhelyen, az Egerszeg Fesztivál programsorozatában, mondta Varga László Ádám.
Az igencsak fiatal társulat az egyedülálló művészeti színvonal, lenyűgöző látványvilág és nemzetközi hírnév – hármas célt tűzte maga elé. Úgy tűnik sikerrel, hiszen megnyerte a World’s Leading Cruise Line, a világ vezető luxushajó-társaságai szövetségének válogatását, és Hungarythm produkciójával sztárfellépőként mutatkozhatott be idén februárban a Costa Deliziosa óriás luxushajó avató körútján.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről