Archivum
Csökkentett üzemmódban
Az elmúlt egy év sikereiről és a következő évad programjairól számolt be sajtótájékoztatóján Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója.
Shakespeare-rel indul a színházi évad
Mint mondta, amolyan csökkentett üzemmódba kapcsolt a teátrum, így sikerült a 60 millió forintos hiányt áthidalniuk. A következő évadra 45 millió forintos dologi kiadáscsökkentést irányoztak elő, 15–16 milliót pedig a bérekből spórolnak meg. Ami a 2011–2012-es évadot illeti: csak öt új bemutatóval készülnek, s nem lesz új stúdió-előadás sem.
Továbbra is színen marad viszont a Scapin furfangjai, a Minden jót, Elling! és a Helység kalapácsa. Az idei évadban bemutatott Mennyből a hulla című darab pedig átkerül a bérletes előadások közé. Kálóczy Orsolya színművész távozik a társulattól, a stúdiósok közül pedig Csávás Dóra hagyja el a teátrumot.
Összeállt a jövő évi műsorterv: Klasszikus, musical, kortárs és gyerekdarab egyaránt szerepel a repertoáron. Az új darabok közül elsőként Presser Gábor–Varró Dániel–Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen című zenés mesejátékát láthatja a közönség, melyet már május 28-án bemutatnak a gyermeknap alkalmából. A darabot Bal József rendezi.
A nyári szünetet követően, október 7-én indul majd az évad, mégpedig Shakespeare egyik népszerű darabjával. Ezúttal Nádasdy Ádám fordításában láthatják a nézők a Vízkereszt, vagy bánom is én című komédiát, Csiszár Imre rendezésében. Alfonso Pasó: Mennyből a hulla című bűnügyi komédiája először október 21-én lesz látható, december 2-án pedig Móricz Zsigmond–Kocsák Tibor–Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig című musicalje kerül színre Pinczés István rendezésében.
A 2012-es év egy kortárs „balmorállal” indul, Hamvai Kornél: Szigliget című művét január 20-án mutatják be. Februárban egy igazi rock and roll musical, a Rongyláb (Walter Bobbie–Tom Snow–Dean Pitchford) várja a közönséget. Március végén pedig László Miklós: Illatszertár című vígjátéka zárja a 2012-es évadot.
A következő évadban is lesznek beavatószínházi előadások. Az oktatási intézmények és színház jó kapcsolatát pedig egy nyertes TÁMOP-os pályázat is erősíti majd: a Szín-Játék-Tér program keretében iskolásoknak és óvodásoknak tartanak majd foglalkozásokat.
Besenczi Árpád elmondta: az idei évad a Mágnás Miska című operettel zárul, június 10-én pedig a évadzáró forgatagra várják a közönséget a színház előtti téren.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10