Archivum
Ádám jól fújja
Az ország legjobb trombitásai között jegyzik a zalaegerszegi Vörös Ádámot. Jelenleg a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola végzős növendéke a megyeszékhelyi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolában kezdte a hangszertanulást, egészen pontosan 6 éves korában a szülői házban, merthogy zenész család sarja.
Az egerszegi trombitás
A közelmúltban Budapesten rendezett X. országos trombitás és ütőhangszeres versenyen elért első és különdíj kapcsán beszélgettünk a halk szavú fiúval. Édesapja, Vörös István zenetanár példáját követve választotta a trombitát hangszeréül, amely mellett zongorázni is tanul. Mint mondja, a hangszer megszólaltatásának technikáját az elmúlt 12 évben már kitanulta. I

nkább zeneelmélet terén tudja csak bővíteni ismereteit, a szakirányú főiskolán. Zenetanár vagy zenész szeretne lenni, ahogy hozza majd az élet, bár az előbbihez érez nagyobb kedvet. Veszprémből heti, kétheti rendszerességgel hazajár. Nemcsak a családi kötelékek miatt, hanem mert tagja a városi fúvós- és szimfonikus zenekarnak egyaránt, és a próbákról nem akar hiányozni.
Amúgy lámpalázas típus, a verseny előtt hetekig alig aludt a drukk miatt. Nem meglepő, ha most egyetlen kívánsága, hogy mindezt kipihenje az év végi ünnepek alatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10