Archivum
Zalai önkéntesek és hivatásosok is segítenek a veszélyeztetett megyékben
A zalai katasztrófavédelmi szervezetek több mint 150 munkatársa már elindult a dunai árvíz miatt veszélyeztetett megyékbe a védekezési munkákra, és további több száz önkéntes és hivatásos is azonnal indítható és bevethető szükség esetén - közölte a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke csütörtöki zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
Rigó Csaba megyei kormánymegbízott elmondta: délben a katasztrófavédelem munkatársai közül 121-en indultak el a dunai megyékbe, szerda óta a Zala Mentőcsoport 21 tagja Dunaszegen segédkezik a védekezésben, heten a Hunor és a Huszár Mentőszervezethez csatlakoztak, kedden pedig már öt hivatásos tisztet Budapestre irányítottak Zalából.
A zalai járási hivataloktól, a katasztrófavédelemtől, a rendőrségtől, a honvédségtől, a pénzügyőröktől, valamint a karitatív szervezetektől és a vízi közmű cégektől pedig mostantól naponta gyűjt adatokat a megyei védelmi bizottság a bevethető önkéntesek és hivatásosok létszámáról.
A csütörtöki adatok szerint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon a szabadságról berendelt és szabadnapos állományból csaknem százan állnak készenlétben egy esetleges azonnali riasztás esetére. Hivatásos állományból és elítéltekből álló csoport indítható a Zalaegerszegi Büntetés-végrehajtási Intézetből is, a hat járásban működő védelmi bizottság pedig 150-160 önkéntest összesített.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársainak egy része már a Dunánál van. A zalai vízi közmű cégek ugyancsak folyamatosan kapcsolatot tartanak a megyei védelmi bizottsággal, ők szivattyúkat, járműveket ajánlottak fel.
Rigó Csaba elmondta: a Zalából önkéntesnek jelentkezők a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál, az éjjel-nappal hívható 92/549-560-as számon jelezhetik szándékukat, ha munkájukkal segíteni szeretnének az árvíz miatt veszélyeztetett megyékben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10