Archivum
Zalaegerszeg az MTV 1-es csatornáján
A közmédia nagy népszerűségnek örvendő "Magyarország szeretlek" vetélkedő műsor szeptember 28-án és 29-én húszórás élő műsorral szórakoztatja a tévénézőket. A rendhagyó adásban a már jól ismert vetélkedő, a hazánkról szóló kisfilmek bejátszása mellett több magyar város is bemutatkozhat.
Nem lehet kihagyni
Zalaegerszeg az "Itthon vagy-Magyarország szeretlek" pályázatában Göcsej gazdag természeti táját, a szegek vidékét, az ország első Falumúzeumát, a hagyományőrzést ajánlotta, illetve emelte ki. A kétnapos programsorozatban a negyven éves múltra visszatekintő skanzen lesz a házigazda. Hozzájuk csatlakozik a város egyéb intézményeit felvonultató Őszi Kavalkád és az ötödik "Tök jó!" Tökfesztivál. A program részleteiről szóló sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta: békés, vendégszerető város Zalaegerszeg, ahol jó élni, és most ezt az egész országnak meg tudják mutatni.
Kaján Imre, a házigazda Göcseji Múzeum igazgatója szerint olyan programokkal várják az érdeklődőket, melyet nem lehet kihagyni a közvetítésből. Lesz kézműves-verseny, zsúptető rakás, nép gyermekjátékok versenye, kerékpártúra. Az igazgató hangsúlyozta: ingyenes lesz a Falumúzeumba való belépés e két napon.
A tökfesztivál eseményeit Prokné Tirner Gyöngyi, a gébárti Kézművesek Házának vezetője ismertette. Felhívta a figyelmet a nyitott műhelygalériák programjaira, a mesterség bemutatókra és a foglalkoztató épületben megnyíló Zalai pásztorhagyományok, című kiállításra. Az Őszi Kavalkád előkészületeiről Mészáros Ágnes, a Családsegítő Szolgálat vezetője számolt be. Mint fogalmazott a bölcsődés korú gyerekektől a felnőttekig mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot. Kiemelte az egészségügyi szűrést, a véradást, mindkettő a programsorozat fontos része.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről