Archivum
Újabb társadalmi szerződés és békemenet
Megítélésük szerint csak a Fidesz–KDNP kormánynak van programja, amit mindenképp érdemes folytatni természetesen a hibák kijavításával – hangsúlyozta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke a szervezet országjáró körútja alkalmából tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett arra, a Gyurcsány–Bajnai kormány nemcsak csődhelyzetbe vitte az országot, hanem lelkileg is összetörte többek között a devizahitel csapdájával. A CÖF éppen ezért a Fidesz kormányzás folytatását tartja kívánatosnak. Beszélt arról, hogy a 2010-ben átadott társadalmi szerződésben foglaltak 80-85 százalékban megvalósultak, ez jelzi, hogy a kormány komolyan vette a civilek kéréseit. Most újabb nemzeti társadalmi szerződésen dolgoznak; a 120 állomásból álló, határon túli településeket érintő akciójuk során civil szervezetek véleményeit, a kormányzással kapcsolatos elvárásait gyűjtik össze, amit a jövő kormányának adnak át. Az új társadalmi szerződés egyik eleme lesz a március 29-i békemenet, amikor az emberek ismét kiállhatnak a nemzet érdekei, az ország szuverenitása és a jó kormányzás mellett.
Léránt Károly, a helyi CÖF-klub vezetője a részletekről elmondta, a mindenidők legnagyobb békementére Zalaegerszegről öt busszal utaznak, ami már megtelt.
Vigh László, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje bejelentette, hogy lobbizásuknak köszönhetően a kormány újabb négyszáz millió forintot biztosít a zalaegerszegi megyei kórház új szívcentrumának létesítéséhez. Így az építkezés költségeire 3,4 milliárd forint jut az egyébként 4,6 milliárd forintba kerülő beruházásban.
A sajtótájékoztató után a CÖF fórumot tartott a városi hangverseny- és kiállítóteremben, melyen részt vett Bayer Zsolt újságíró, publicista.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről