Archivum
Új rendőrőrs Pózván – a jobb közbiztonságért
Új rendőrőrsöt adtak át Pózván, ahol egyelőre három körzeti megbízott látja el a szolgálatot. Zalaegerszeg északi városrészében az elmúlt néhány évben nem volt rendőrőrs, melynek létrehozását a jobb közbiztonság érdekében kezdeményezték az ott élők.
Prok József rendőr alezredes, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője köszöntőjében elmondta, a tulajdon elleni szabálysértések olyan szinten elszaporodtak, hogy lakosság a 2011 elején fórumot hívott össze. A rendőrség és az önkormányzat ezt követően döntött az iroda kialakításáról, melyet panaszaikkal bátran felkereshetnek az emberek. Mint fogalmazott, a fokozott rendőri jelenlét célja, hogy jobbá váljon a közbiztonság Pózván.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere azt hangsúlyozta, fontosnak tartották a közbiztonság megszilárdítását Pózván, ahol ezen a téren több probléma jelentkezett, mint a többi városrészben. A polgármester utalt arra, hogy az elmúlt évben hárommillió forinttal segítették a rendőrség munkáját. Kétmillió forintból a térfigyelő kamerarendszert bővítették, egymillió forintból pedig informatikai eszközöket vásároltak elsősorban a körzeti megbízottak számára. A polgármester azt kívánta, hogy ne legyen sok dolga a rendőröknek, és Pózva is olyan biztonságos legyen, mint a város többi része.
Dr. Fülöp Valter rendőrezredes, megyei rendőrfőkapitány megköszönte az önkormányzatnak az iroda létrehozásában való közreműködését. Mint mondta, a számok nem támasztják, hogy Pózván annyira rossz lenne a közbiztonság, de a rendőrségnek érzékenynek kell lennie a lakossági igényekre, főleg ha úgy érzik, közbiztonságuk veszélyben van.
A rendőrőrsöt mintegy 300 ezer forintból alakították ki a közösségi házban, amit az ünnepség végén megtekintettek. Gyutai Csaba polgármester átadta a laptopot a körzeti megbízottnak. Megemlítette, ahogy az önkormányzat lehetőségei engedik, egy szolgálati gépkocsival is segíteni kívánják a pózvai rendőrök munkáját. A polgármester bejelentette azt is: a megyei rendőrfőkapitány kérésére nagyszabású rendőrnapot tartanak majd a városnapi ünnepségek alkalmával májusban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10