Archivum
Új polgármester a diákönkormányzatban
A "felnőttek" önkormányzati választása után újalakult a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat is az általános- és középiskolások polgármestert, alpolgármestereket, jegyzőt és közgyűlési tagokat választottak.
Tisztújítás a fiataloknál is
A diákpolgármester Kövesi Csaba (Zrínyi Miklós Gimnázium), a középiskolás ügyekért felelős alpolgármester Juhász Előd (Csány SZKI), az általános iskolai ügyekért felelős alpolgármester Szabó Simon (Dózsa-iskola), a jegyző pedig Ott Anett (Mindszenty-iskola) lett. A diákönkormányzat képviselőtestületében az idei tanévben Bakos Dóra, Dömők Rebeka, Horváth Dominik, Molnár Tamás, Pődör Anna, Takács Nikolett, ifj. Zalavári Tibor, Zsálek Balázs és foglalhat helyet.
Az immár negyedik diákönkormányzat tagjait és vezetőit Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, majd sajtótájékoztatón számoltak be a diákönkormányzat idei terveiről.
Kövesi Csaba elmondta: már az előző képviselő-testületnek is tagja, idén pedig elindult a polgármesteri címért is, és örül, hogy sikerrel járt. Úgy szeretné vezetni az önkormányzatot, hogy később mindenki arra emlékezzen, ez egy tettekben gazdag időszak volt a testület életében. A munkát az eddigiekhez hasonlóan a városvezetéssel közösen képzelik el, hiszen eddig is sok segítséget kaptak a felnőttektől. Így például Balaicz Zoltántól, valamint Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági referenstől, és Bognár Ákostól, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnökétől.
A fiatalok a hagyományos programok mellett több sportrendezvényt szeretnének szervezni, felhívva a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára. Ezen kívül arra törekednek, hogy jó és megvalósítható ötletekkel álljanak elő. Örülnek, hogy az előző vezetés által kezdeményezett ifjúsági- és felnőtt játszótér a közelmúltban átadásra került. Ehhez hasonló javaslatokkal szeretnének a jövőben is előállni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10