Archivum
Tavaszi állapotfelmérés
A város útjainak és közterületeinek állapotát tekintette meg Gyutai Csaba polgármester, Doszpoth Attila alpolgármester, az önkormányzat munkatársainak és cégvezetőinek, valamint a sajtó képviselőinek társaságában. A hagyományos tavaszi szemle célja a tájékozódás és a feladat meghatározás - fogalmazott elöljáróban a polgármester. Gyutai Csaba érdeklődésünkre elmondta: a téli hónapok után minden évben meghatározzák a legfontosabb feladatokat, ám előtte tesznek egy körjáratot a városban, mert fontos, hogy az adott helyszíneken szembesüljenek a problémákkal. Ilyenkor lehet igazán felmérni, hogy melyik utat, járdát viselte meg legjobban a tél, hol alakultak ki nagy kátyúk, vagy éppen melyik fa és dísznövénysor sínylette meg a hideg napokat.
Városszemlét tartott az önkormányzat
Ebben az időszakban takarítják fel a téli síkosság-mentesítő anyagot is, bár - mint azt a polgármester a március 15-ére jósolt időjárás miatt hozzátette - ezzel lehet, hogy még várni kell. Hamarosan azonban el kell kezdődnie a virágosításnak.
A szemle a Dísz térről indult, majd a Tüttössy utcában, és a megújult Csipkeházi passzázson át a Kossuth utcán folytatódott a hibák felmérése. Ezen a részen a főleg a síkosság-mentesítő anyag eltávolítása, friss növények ültetése lesz a fő feladat. A Tüttössy utcában szóba került: egy közelmúltbéli intézkedéssel könnyebb lesz az áruszállítók munkája, hiszen a korábbiaktól eltérően, árufeltöltés idejére meg lehet állni ezen a részen.
A tavaszi városbejárás a Köztársaság úton folytatódott, ahol a készülő kerékpárutat tekintették meg, majd a szomszédos Csendes utcába is ellátogattak, ahol komolyabb útburkolati hibák vannak. Ennek javításához azonban plusz forrásokra lesz szüksége az önkormányzatnak. Hasonló a helyzet a Béke utcában is.
Gyutai Csaba a további helyszínekkel kapcsolatban elmondta: az Arany János utcában hamarosan elindul egy fasor rekonstrukció, de a Vizslapark növényzetének revitalizációja is esedékes már. Vorhotán fontos tájékozódni a csapadékvíz-elvezetés állapotáról, és a járdafelújításról. Problémát jelent ezen kívül a Zala ártere. Az árvíz levonulása után ugyanis kiderült, hogy a folyó nagyon sok szemetet hozott, és rakott le a területen. Ezt közmunkások bevonásával szeretnék eltakarítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10