Archivum
Tanácskozás az autistákról
A hagyományosnak mondható, évente megrendezett figyelemfelkeltő zalaegerszegi program a "Futás az autistákért" az idén pályázati támogatásnak köszönhetően szakmai képzésekkel bővülhetett. A 2011. szeptember és 2012. április között zajló projekt konferenciával és családi nappal zárult. Mivel az autizmus összetett idegrendszeri zavar, eltérő spektrumon mozgó tünetekkel, felismerése eleinte nem egyszerű. Pedig a minél korábbi diagnózis és időben elkezdett terápia meghatározza az érintettek sorsát. Ezért nagy jelentőségű, hogy pályázati támogatással néhány napos képzést tudott szervezi a gyereknevelésben, és gondozásban részt vevő szakembereknek az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány.
Bicikliztek, futottak
A lehetőséggel pedagógusok, védőnők és bölcsődei dolgozók éltek meglehetősen nagy számban, közel 140 résztvevővel. Ezen kívül a projekten belül az érintettek felnőtt családtagjai számára tartottak csoportfoglalkozásokat, illetve önsegítő kamaszklubot, valamint tájékoztató kiadványokat jelentettek meg.
A pályázatot záró konferencián a fenti rendezvények eredményességéről tájékoztattak, emellett dr. Simó Judit gyerekpszichiáter az autisták életútjáról, Szilvásy Zsuzsanna az Autism Europe elnöke pedig az autisták európai helyzetéről beszélt. A szekcióüléseken az érdekképviselet, a mentorszülő szerepe, a terápiák és diéták voltak a választható témák.
A boncodföldei otthonnál tartott családi nap Zalaegerszegről rajtolt figyelemfelkeltő futással és kerékpározással kezdődött.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10