Archivum
Szent István király és az új kenyér ünnepe
Szent István királyra emlékeztek két napon át Zalaegerszegen. Immár hagyományosan augusztus 19-én a csácsi Szent István szobornál tartottak ünnepséget, augusztus 20-án a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban ünnepi szentmisével tisztelegtek az "erőskezű uralkodó, apostoli király" előtt, azt követően a templomkertben, ahol megáldották az új kenyeret.
– A kommunista diktatúra évtizedeinek kivételével éppen 75 esztendő óta hajtunk fejet minden évben szentté avatására emlékezve nemzeti történelmünk legnagyobb alakja államalapító és országépítő műve előtt – méltatta ünnepi beszédében Szent István király életét és munkásságát Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere. – E tekintetben apja, Géza fejedelem munkáját fejezte be, és törekvéseit teljesítette ki, amikor hatalomra kerülve a német, római és a bizánci császár helyett egyedüli uralkodóként Szilveszter pápától kért és kapott koronát. Ezzel a gesztussal nyilvánvalóvá tette, Magyarország nem lesz sem nyugat, sem kelet hűbérese, nem lesz másodrendű állam, hanem a többiekkel egyenlő az európai keresztény közösségben. Ma is ez a legfontosabb üzenet, nem vagyunk, és nem leszünk senkinek sem az uralma alatt. A polgármester hangsúlyozta, élete, tettei máig is világító lámpások, keresztény, nemzeti elkötelezettsége zsinórmértékül szolgál minden magyar polgár számára.
Az ünnepi megemlékezésen közreműködött a ferences plébániatemplom kórusa Bíró Ferenc kántor vezényletével, a csíksomlyói Árvácska együttes irodalmi köre, a Folkish zenekar valamint Vörös István és gyermekei fúvósok.
Az új kenyeret Szabó Vilmos evangélikus lelkész és Andor Károly ferences szerzetes szentelték meg, majd Gyutai Csaba polgármesterrel és Vigh László országgyűlési képviselővel felszelelték a friss kenyeret, melyből mindenki kapott egy-egy falatnyi kóstolót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10