Archivum
Önkéntes fiatalok a szezon biztonságáért
Bézsenyi Bettina, Tóth Nikoletta, Morvai Nikolett, Takács Friderika, Takács Jada és Forster Rafael tevékeny munkáját, hathatós szerepvállalását egy ajándékcsomag átadásával külön is elismerték azon a keszthelyi városháza dísztermében szeptember elején tartott ünnepségen, ahol a nyári bűnmegelőzési iroda tevékenységét értékelték. A Keszthelyi Rendőrkapitányság szakmai iránymutatásával, hét héten keresztül, 35 önkéntes fiatal szolgálatvállalásával sikeresen, hatékonyan és eredményesen működött az iroda – hangzott el az ünnepségen.
Háborítatlan keszthelyi főidényt zártak
Ruzsics Ferenc polgármester köszöntőjében azt emelte ki, hogy a személyes biztonságérzet emelésének céljával úgy a helyiek, mind a turisták sok hasznos információt kaptak az áldozatkész fiataloktól, akik a rendőröktől is sokat tanultak. Nyolc év óta minden esztendőben sikerült megszervezni a működést, így jövőre is igyekeznek megteremteni a lehetőségét annak, hogy a fiatalok értelmes célért tevékenykedhessenek.
A főidény háborítatlanságáért sokat tettek a nemes küldetésük során a lelkes ifjak, a statisztikák kirívó eseményt nem rögzítettek, ezért jövőre is érdemes fölvállalni a bűnmegelőzési iroda működési költségeinek előteremtését – mondta el értékelésében a város segítségét megköszönve dr. Horváth István helyi rendőrkapitány.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10