Archivum
Mosoly és ölelés
Mosollyal, öleléssel és egy szál papírból hajtogatott virággal köszönték meg a Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény Fogyatékosok Otthonának lakói azt a sok játékot, ruhát, amit a Zalaegerszegi Törvényszék felhívására a zalai bíróságok munkatársai gyűjtöttek össze 101 lakótársuk számára.
Köszönet a Zalaegerszegi Törvényszék adományáért
Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy az otthon lakói a legapróbb ajándéknak is nagyon tudnak örülni, nemkülönben a rájuk irányuló figyelemnek, kedves szónak. Ez az alkalom ezért szép ünnep számukra.
Az igazgató köszönetét fejezte ki kilencvenzsáknyi játéknak, ruhának és fejlesztő eszközöknek, melyek az itt élő gyermekek és felnőttek életminőségét fogják javítani, illetve mindennapjaikat színesíteni. Kitért arra, hogy a közeljövőben kisebb átalakítást végeznek a pózvai intézményben, így a bútorok májusban kerülnek a végleges helyükre.
Méltatta, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék nem először siet segítségükre. Munkatársaik fontosnak érzik, hogy támogassák azokat az embereket, akik betegségükből adódóan másképp élnek.
Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke elmondta, örömmel tettek eleget az intézmény kérésének. A gyűjtést az adventi időszakban kezdték el azzal a szándékkal, hogy ne csak bútorokat, hanem játékokat, könyveket, ruhákat is adományozzanak. Az intézmény néhány lakóját meghívták karácsonyi ünnepségükre, akik színvonalas műsort adtak elő. Úgy érezték, még inkább segíteni kívánnak, ezért a gyűjtési akciót kitolták február végére. Elhatározták az is, hogy a használaton kívüli törvényszéki bútorok mellett a pénzadományból új bútorokat is vásárolnak. Hangsúlyozta, nagy szeretettel adják az ajándékokat, melyekkel emberibb és komfortosabb környezetet biztosíthatnak az itt élők számára.
Az átadási ünnepség végén rövid zenés műsorral kedveskedtek a lakók. Kordé Kálmán (2. kép balra) Aranyosi Ervin: A mosoly szivárvány című versét szavalta el.
A felső képen: Györe Edina igazgató, Horváth Dalma, dr. Csanádi Lajos elnökhelyettes, dr. Sorok Norbert elnök
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről