Archivum
Megújul az Idősek Otthonának egyik épülete
Több mint 266 millió forint állami és Európai Uniós támogatással még ebben a hónapban megkezdődik a Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény III-as számú telephelyének felújítása. A 2012-ben kiírt pályázaton a maximális összeget ítélték meg, az előkészítő munkálatok 2013 szeptemberében kezdődtek. A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be Soltész Miklós, az EMMI államtitkára, Vigh László országgyűlési képviselő, Gyutai Csaba polgármester és dr. Halász Gabriella, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgatója.
Kezdődik a felújítás Pózván
A pózvai idősek otthona a megye legnagyobb ellátotti férőhelyszámmal, 470 fővel működő bentlakásos intézménye. Társasházként öt telephelyen, három ellátotti csoport részére nyújt szolgáltatást. Egy telephelyen fogyatékkal élők, egyen pszichiátriai betegek, három telephelyen pedig idősek ápolását, gondozását végzik.
A szociális intézmény III-as számú telephelyén működő idősek otthonának épülete 1968-ban épült, korszerűtlen, lelakott, rossz műszaki állapotú, melynek felújítása elengedhetetlen. A kivitelezései munkák zökkenőmentes megkezdéséhez a telephelyet ki kell üríteni, melyre a napokban kerül sor, az épületben élő kilencven lakó elhelyezéséről pedig az intézmény - belső átszervezéssel – gondoskodik.
A korszerűsítéssel javul a bentlakó idős emberek életminősége. A kivitelezési terveknek megfelelően az épületben közösségi együttlétre szolgáló helyiségeket alakítanak ki. A felújított épület mindkét szintjén korszerűbb, balesetmentes és akadálymentes közlekedést biztosítanak. Sor kerül épületszigetelésre, nyílászárók cseréjére, homlokzat-felújításra, a lakószobák korszerűsítésre. A munkálatok jó része augusztus végére elkészül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10