Archivum
Már négy főúton kötelező a hólánc használata
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának legfrissebb, 12 órai összesítése alapján változatlanul esik a hó a Dunántúl dél-nyugati területein, illetve a Keszthely–Makó vonaltól délre. Zala, Somogy, Baranya, valamint Bács-Kiskun megye déli részéről és Csongrád megyéből havazást jelentettek. Intenzíven havazik Harkány és Kiskunhalas környékén. Harkány térségében sok helyen 10 centiméter feletti a frissen hullott hóréteg vastagsága. A hőmérséklet mindenhol fagypont alatti, az Északi-középhegységben több helyen -9 fok alatti hideget mértek.
A KÖZÚT TELJES KAPACITÁSSAL DOLGOZIK A HAVAZÁSBAN ÉRINTETT TERÜLETEKEN
Havas a főutak burkolata Zala, Somogy és Baranya megyében. Latyakos burkolatot jelentettek Vasvár, Körmend és Zalaegerszeg térségéből. Keszthely, Marcali, illetve Kiskunhalas környékén hókásás szakaszokra is számítani kell. A mellékúthálózat burkolata a Dunántúl nyugati és déli területein havas, letaposott havas. Az északi országrészben Balassagyarmat környezetében jégbordás, Salgótarjánnál letaposott havas. A Dunántúl déli területein közepes, Szántód, Dunaújváros, illetve Szentes környékéről erős, 40–50 km/h sebességű széllökéseket jelentettek. Harkány környékén viharos, 60 km/h feletti a légmozgás.
Baranya megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 67-es főúton Boldogasszonyfa-Kaposvár között és a 6-os főúton Mecseknádasd-Pécsvárad között, az 56-os főúton Bátaszék térségében, valamint Somogy megyében a 66-os főúton Szentbalázs és Gödre kötelezővé tette a hólánc használatát. Ha továbbra is ilyen intenzitású marad a hóesés a Baranyában, akkor a Mecsek többi átkelési szakaszán is kötelező lesz a hólánc a gépjárművek számára.
A havazásban érintett területeken a közútkezelő üzemmérnökségei a legmagasabb, hármas készültségi fokozatban, teljes kapacitással dolgoznak, sőt egyes helyeken a bérelhető gépeket is bevetik a hóakadályok megszüntetése érdekében. Országosan jelenleg a Közút közel 200 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik az utak hóeltakarításán és síkosságmentesítésén.
Ugyanakkor a társaság arra kéri az autósokat, amennyiben tehetik, ne induljanak útnak az intenzív havazásban és hóátfúvásokban érintett területeken addig, amíg a veszélyes időjárás nem csillapodik és akkor is csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel közlekedjenek. Utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezekről friss információkat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a megyei ügyeleteken – elérhetőségek a www.kozut.hu oldalon - kaphatnak. A társaság weboldalán, naponta többször frissítik az útállapotokra vonatkozó információkat és hasznos téli közlekedési tanácsokat is találhatnak az érdeklődők.
Amennyiben a közlekedők mégis elakadnának járművükkel, segítséget a tűzoltóság szakembereitől kaphatnak a 105-ös vagy a 112-es általános segélyhívó számon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan