Archivum
Két új katasztrófavédelmi őrsöt alakítanak ki
A Zala megyei Pacsán egy épület átalakításával, Letenyén pedig új létesítményként alakítanak ki katasztrófavédelmi őrsöt - mondta el a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Egri Gyula a két éve működő, önkormányzati beruházásból megvalósított zalakarosi katasztrófavédelmi őrs bemutatása kapcsán tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy várhatóan 2014-ben készülhet el a két új zalai őrs, amellyel tűzoltósági szempontból megszűnnek a "fehér foltok" a megyében. Ebbe a körbe azok a települések tartoznak, ahová riasztás esetén a távolság miatt nem jutnak el 25 percen belül a jelenleg négy városban működő hivatásos egységek tűzoltói.
Pacsán az önkormányzat által jelenleg is tűzoltószertárként használt épület átalakításával, mintegy hétmillió forintos ráfordítással már a jövő év első felében megnyílhat a katasztrófavédelmi őrs. Letenyén várhatóan 70 millió forintos összeget igényel egy új, zöldmezős beruházásban építendő komplexum, amelyet - a pacsaihoz hasonlóan - a jelenlegi önkéntes tűzoltó-egyesülettel közösen használnának.
A katasztrófavédelmi igazgató a zalakarosi őrs épületét úgy mutatta be, mint ahol "nem szokványos" laktanyai körülményeket sikerült kialakítani, mégpedig a helyi önkormányzat beruházásában. A 29 - köztük nem kis részben Somogy megyei - település védelmét ellátó, tavaly 160 bevetéshez kivonuló őrsön egyszerre négyen teljesítenek szolgálatot, és egy modern épületben, európai szintű körülmények között dolgozhatnak.
Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) - aki jelenleg is a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület elnöke - elmondta, hogy először a szertárat, majd a modern laktanyarészt alakították ki, összesen mintegy 150 millió forintos beruházással. A fenntartás költségeit is teljes egészében az önkormányzat fizeti, a járműveket, az eszközöket és magát az épületet pedig közösen használják a hivatásos és az önkéntes tűzoltók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10