Archivum
Kéken ragyogtak
Az autizmusra és a hazánkban, szűkebb hazánkban élő autisták életére, problémáikra és életmódjukra fókuszáló rendezvénysorozat indult Zalaegerszegen, mely március – áprilisban négy programot foglal magában. A sort március 31-én este a Dísz térre szervezett figyelemfelhívó flashmob indította.
Az Albatrosz Táncegyüttes minden csoportja csatlakozott a megmozduláshoz, mely nagy részvételű villámcsődületet garantált. Az aláfestő zene élőben szólt a Penta Voices együttes közreműködésének köszönhetően. Jakab Károlyné az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány elnöke köszönte meg a részvételt. Majd megismételték a táncot, ezúttal csatlakoztak a jelenlévő autisták, az alapítvány munkatársai, a boncodföldi otthon dolgozói, valamint aki elég bátorságot érzett hozzá a nézők közül.
Az esemény színe a kék volt, az "autisták színe". "Ragyogj kéken" feliratú pólókat viseltek a szervezők, ezzel a felirattal ellátott lufikat osztottak a megjelenteknek. Mindez az autista világnap (április 2.) alkalmából. Úgy tűnik ez a rendezvény is hagyományteremtő eséllyel bír, hiszen immár második éve szervezték meg, s az érdeklődés nőtt.
A további kapcsolódó események, április elsején kiállítás megnyitó a Mosoly Otthon Alapítvány autista lakóinak rajzaiból "Autistic Art" címmel. 9-én a hagyományos "Fuss az autistákért" rendezvényhez lehet csatlakozni, a hónap végén pedig konferenciát rendeznek a témakörben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan