Archivum
Jobbik: Van még lejjebb Keszthelyen
Soron kívüli ülésén a képviselők kilenc igen, egy nem és egy tartózkodás mellett elfogadták Keszthely idei költségvetését. A "nem" szavazat hátterét indokolva lépett a sajtó nyilvánossága elé Selmeczy Zsuzsanna önkormányzati képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Keszthelyi Alapszervezetének elnöke, aki a tavalyinál is rosszabbnak minősítette a városi büdzsét, mert azt sok "bizonytalansági tényezőre" építve sikerült csak elfogadni.
Sajtótájékoztató költségvetés után
Mint elhangzott: a hiány elfedésére fő bevételként ingatlaneladások - így a tüdőgondozó több éve már árult épülete- és Bahart-részvény eladások jönnek szóba. Szánalmas egymásra mutogatás folyik az amúgy rendre együtt szavazó emeszpések és fideszesek között a tekintetben, hogy kit terhel a felelősség a kialakult helyzetért. Azzal a Jobbik is egyetért, hogy az állam folyamatosan alulfinanszírozza és ezzel lehetetlen helyzetbe hozza a helyhatóságokat, és most még az önkormányzati bevételek egy részére is rátenyerelt, de az államot egyedüli felelősként kikiáltani a siralmas státusért, inkorrekt. A Jobbik már tavaly is határozottan kinyilvánította, hogy a jelenlegi "lyuktömködéses" költségvetés tervezésnek mielőbb megálljt kell parancsolni, ám érdemi elmozdulás ezen a téren sem történt. Folyamatos a város vagyonának felélése, a hosszú évtizedekig törlesztendő fejlesztési és egyéb hitelek felvétele.
Az önkormányzati költségvetési szerveknél tavaly 171 millió forinttal csökkentette a testület a kiadásokat a tavalyelőtti esztendőhöz képest, most újabb 80-100 milliós megszorítás jön úgy, hogy az intézmények zömét átvette az állam. A létszámleépítések is folyamatosak: az óvodáknál: 3,5, a könyvtárnál: 2, a szociális szférához soroltan: 10 munkahellyel lesz kevesebb, és az iskoláknál korábban technikai dolgozóként foglalkoztatott munkavállalók mindegyikét sem vette át a GESZ, de a polgármesteri reprezentációs keretre most is jut 10 millió forint. Az idei költségvetés bedőléssel fenyeget, noha a jelenlegi és volt városvezetők úgy tesznek, mintha felelősség egyáltalán nem terhelné őket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10