Archivum
Ingyen Wi-Fi a Dísz téren
Ingyenes Wi-Fi pont várja az internetezni vágyókat a zalaegerszegi Dísz téren. A belváros megújult terén ezentúl bárki szabadon használhatja okostelefonján, vagy notebookján a netet. A Wi-Fi pontot Balaicz Zoltán polgármester, Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő és Sifter Gábor, a kivitelező cég képviselője avatta fel hivatalosan.
Megvalósult a fiatalok ötlete
Galbavy Zoltán elmondta: 2014-ben a város ifjúsági szervezetei keresték meg az önkormányzatot azzal a kéréssel, hogy legyen ingyenesen elérhető Wi-Fi a megújult Dísz téren. Hamarosan jelentkezett is egy kivitelező cég, a téren helyet kapó Kvártélyház-jegypénztár pedig lehetőséget adott arra, hogy az ő 80 megabites internetjüket megosztva használhassák a járókelők.
Sifter Gábor arról tájékoztatta a sajtót, hogy az adventi vásár idején a tesztüzem megtörtént. December közepén és végén napi 20-25 felhasználó lépett fel az internetre a téren, illetve annak közelében. A szakember szerint, ahogy jön a tavasz és a melegebb idő, úgy nő majd a sétálók és a használók száma is.
Balaicz Zoltán elmondta: a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal, a Zalaegerszegi Főiskolások Egyesülete, a Fidelitas, az Új Nemzedék Központ valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kezdeményezte a Wi-Fi pont létrehozását, sok más jó ötlettel együtt. A fiatalok kérésére az elmúlt években megvalósult már a sportcsarnok mögötti gördeszka pálya, valamint kamasz/felnőtt játszótér jött létre a Stadion-Berzsenyi utcai tömbbelsőben. A polgármester örül, hogy most az ingyenes internetes ponttal egy újabb kívánságot tudtak teljesíteni, ami sok zalaegerszegi lakosnak, vagy ide látogatónak hasznára válik.
A tervek szerint reklámtáblák hívják majd fel a téren a figyelmet a Wi-Fi pontra, nyárra pedig az AquaCitybe is szeretnék bevezetni az ingyenes netes szolgáltatást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről