Archivum
Esélyegyenlőségi ösztöndíjak
Hátrányos helyzetű, de nem csak roma származású diákok számára írt ki ösztöndíjas támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melyről Dömötör Csaba, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője a sajtó útján is felhívta az érintettek figyelmét. A célcsoport az általános iskola 7 - 8, illetve a középiskola 7-13. évfolyamán tanuló, hátrányos helyzetű diákok, akik mentorukkal együtt havi pénzbeli támogatásban részesülhetnek. A pályázatot kizárólag az oktatási intézményeken keresztül lehet beadni, október 21-ig.
2005 óta működik a fent nevezett támogatási rendszer Magyarországon a hátrányos helyzetű tanulók (halmozottan hátrányos, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, családba fogadott, átmeneti nevelésbe vagy védelembe vett, ideiglenes hatállyal elhelyezett, utógondozásban részesül) esélyegyenlőségének javítására. Az elmúlt tanévben ez országosan 200000 diák (legalább 50 százalékban roma származású) és 10000 mentor támogatását jelentette.
Négy részből áll a program a hátrányos helyzetűek iskolarendszerben maradását, illetve tanulmányi sikereit támogatva. A 7-8. osztályosok számára a középiskolába jutást segíti, a középiskolások számára pedig a szakma vagy érettségi szerzést, illetve a felsőoktatásban való továbbtanulást. Az ösztöndíj mértéke diákoknak 3500-7000 forintig terjed, mentornak 7000 forint.
Pályázatot csak köznevelési intézmény adhat be. Diák vagy tanár magánszemélyként nem pályázhat, nem lehet mentor a gyermek saját szülője, illetve nem pályázhatnak az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő diákok.
A pályázat benyújtási határideje október 21, postára adási határideje október 24.
Mindezekről a város összes oktatási intézményének igazgatóját is tájékoztatták, tette hozzá Dömötör Csaba, aki nehezményezte, hogy csak hátrányos helyzetű diákok számára írták ki a pályázatot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan