Archivum
Elfogadták a költségvetési koncepciót
Zalaegerszeg közgyűlése elfogadta az idei első háromnegyed év gazdálkodásáról szóló beszámolót, módosították az önkormányzati rendelet negyedik negyedévének néhány tételét. A képviselő-testület ezt követően 13 igen, 1 nem és 4 tartózkodás mellett elfogadta a 2011 évi költségvetési koncepciót. Az előző évekhez képest kevesebb ideig vitatkoztak a városatyák a büdzsé tervezetről, amelyből a hármas változat mellett tették le a voksukat. Ez a tervezet 14,5 milliárdos főösszeggel számol, és 596 millió forintos működési hiánnyal.
Gyutai Csaba polgármester a közgyűlést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idei évet is működési hitelfelvétel nélkül zárja Zalaegerszeg, és bár a koncepció számol jövőre is működési hitelfelvétellel, úgy szeretnének gazdálkodni, hogy ennek a felvételére se kerüljön sor.
A polgármester kiemelte: négy stratégiailag fontos döntés született az év utolsó, nyolcvan napirendet tárgyaló közgyűlésén. Azönkormányzat támogatja a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézetének karrá alakítását. Az ehhez szükséges többletköltségek biztosítására 2011-ben 24,2 milliót, 2012-ben 27,3 milliót, míg 2013-ban 25,8 millió forintot különítenek el.
Ugyancsak támogatja a testület a Semmelweis terv megvalósítását az egészségügyi alap-és szakellátás hatékonyabb működésének és fejlesztésének biztosítása érdekében.Zalaegerszegen jövőre elindul a Deák Ferenc Városépítő Program, amelyre 200 millió forintot szán a város 2011-ben - folytatta Gyutai Csaba.
-
A Városafejlesztő Zrt.-n keresztül az önkormányzat időlegesen kisebbségi tulajdonrészt szerez azokban a kis-és középvállalkozásokban,amelyek pályázni szeretnének az Új Széchenyi Terv programjaira, de nem rendelkeznek megfelelő önerővel. Ennek a programnak a kidolgozása februárra befejeződik.
Tájékoztató hangzott el a testületi ülésen az Aquaplus Kft-velés a Thermalplus Kft.-vel folytatott egyeztetések jelenlegi állásáról,valamint a Gébárti Szabadidőközpont aktuális helyzetéről. A közgyűlés nem zárkózik el a területen tulajdonjoggal is rendelkezővállalkozásokkal való közös gazdasági társaság alapításától.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10