Archivum
Elektromos lázlaprendszer
Újabb fejlesztésre kerül sor a zalaegerszegi megyei kórházban: az intézmény Perinatális Intenzív Centrumának fejlesztése európai uniós forrásból és állami támogatásból valósul meg. A projekt keretén belül informatikai és orvos-technológiai eszközök beszerzésére kerül sor, de megújulnak a kórtermek is. A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Csidei Irén a kórház főigazgatója, dr. Gárdos László osztályvezető főorvos és dr. Oroszlán Tamás, a kórház stratégiai igazgatója.
Kétszázmilliós fejlesztés a koraszülött osztályon
Elhangzott: az intézmény összeállított egy 15-20 évre szóló stratégiai tervet, ebbe illeszthető be az "első lépcsőfok", a perinatális intenzív centrum fejlesztése, mintegy 205 millió forintos beruházással. Több nyertes pályázattal is rendelkeznek, bíznak abban, hogy a jelenlegi projekt megvalósulását több hasonló is követi, így pályázati forrásokból finanszírozhatóak lesznek a fejlesztések.
A perinatális centrum a Zala megye, Vas megye dél-keleti valamint Somogy megye észak-nyugati területén született koraszülöttek és beteg újszülöttek, ellátását biztosítja. A fejlesztés kapcsán megvalósuló eszközbeszerzésekkel nagy tudású, kíméletes lélegeztető gépek, multifunkciós monitorok, klinikai és intenzív inkubátorok, programozható infúziós pumpák és digitális képalkotást elősegítő diagnosztikai eszközök informatikai rendszerbe integrálva működnek. Ezzel segítve kis súllyal született koraszülötteket és súlyos állapotú újszülöttek gyógyítását, gyógyulását. Gárdos László hozzátette: az informatikai rendszer részeként elektromos lázlapok biztosítják a teljes körű hozzáférést az adott beteg diagnosztikai paramétereihez (monitor, labor, képalkotás). A lázlapon az egyedi azonosító alapján a legkisebb bejegyzéstől kezdve a legnagyobb beavatkozásig az összes eseményt dokumentálni tudják. A világszínvonalú műszerpark várhatóan májustól működik majd és a többi osztály munkáját – például a diabéteszes terhesek gondozását – is segíti.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10