Archivum
Dr. Pál Attila a megyei listavezető
A Fidesz-KDNP Zala megyei listavezetőjét és a megyei közgyűlés elnökjelöltjét Vigh László országgyűlési képviselő, a párt frakcióvezető helyettese mutatta be sajtótájékoztató keretében.
Mint fogalmazott 256 település (Zalaegerszeg és Nagykanizsa megyei jogú városok kivételével) 148 ezer 900 választópolgára szavazhat a 15 fős megyei közgyűlés tagjaira. Jelenleg tíz fős a megyei Fidesz-frakció, szeretnének többséget szerezni az október 12-i önkormányzati választásokon. Amennyiben ez sikerül a megyei közgyűlés új elnöke dr. Pál Attila lesz. Vigh László bemutatva a párt jelöltjét elmondta: három cikluson keresztül volt Lenti alpolgármestere, 16 esztendeje tagja a megyei közgyűlésnek, 2010-től a közgyűlés alelnöke. Az önkormányzati munkában nagy tapasztalattal rendelkezik.
- Nagy megtiszteltetés és egyben felelősség is, hogy a Fidesz-KDNP a Zala megyei listavezetéssel engem bízott meg. Az elmúlt négy évben alelnökként részt vettem a megye feladatellátásának átalakításában. A korábbi intézményfenntartói szerep teljesen megszűnt, és a középpontban a terület-és vidékfejlesztés került – fogalmazott dr. Pál Attila.
A következő öt év legfontosabb feladatai között említette a foglalkoztatás bővítést és a munkahelyteremtést, ezen belül is termelő beruházások (feldolgozóipar, jármű és mechatronika) Zalába telepítését. Fontosnak tartja a kis-és középvállalkozások támogatását, megyei versenyképes élelmiszergazdaság erősítését, az aprófalvas térségekben a népesség megtartását. Közös gondolkodást szeretne és összefogást a megyei jogú városokkal, mivel a cél közös: valamennyien fejlett és erős Zala megyét szeretnének.
(Dr. Pál Attila a Pécsi Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán végzett, németből van felsőfokú nyelvvizsgája.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10