Archivum
Büszkék hivatásukra
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség napja keretében értékelte az elmúlt időszakot és elismeréseket adott át a szolgálatot legeredményesebben teljesítő munkatársainak a Hevesi Sándor Színházban rendezett ünnepélyes állománygyűlésen.
Rendőrnapi ünnepség Zalaegerszegen
Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a rendőrök életében kétféle fordulópont létezik, amikor számot adhatnak tevékenységükről. Egyik a statisztikai év, másik a rendőrnapok között eltelt idő, amit ez alkalommal értékelnek. A zalai rendfenntartók ezen időszak feladatait és célkitűzéseit megfelelő szakmai munkával és helytállással teljesítették, ami miatt a megye kiváló minősítést kapott. Hangsúlyozta, jó szívvel ünnepelhetnek most, hiszen az elmúlt egy évtized egyik legkiválóbb teljesítményhez az elismerést kapók döntő módon járultak hozzá.
Az ünnepség az elismerések átadásával folytatódott, amit közalkalmazottak és hivatásosok vehettek át. A kitüntető címek kiosztása előtt a jelenlévők megtekintették a zalai rendőr-főkapitányság munkájáról, hitvallásáról készített imázsfilmet. A díjazottak tevékenységét is vetített képes filmben mutatták be.
Az Év Zalai Rendőre címben részesítették Bencze László rendőr őrnagyot, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának kiemelt főelőadóját. Az Év Nyomozója: Lelkes Endre címzetes r. főtörzszászlós. Az Év Vizsgálója: Tornyos Tímea címzetes r. őrnagy. Az Év Bűnügyi Helyszínelője: Varga Miklós r. törzsőrmester. Az Év Határrendésze: Jakupánecz Csaba címzetes r. alezredes. Az Év Közlekedési Rendőre: Miszlai Ákos címzetes r. alezredes. Az Év Körzeti Megbízottja: Kósi József címzetes r. zászlós. Az Év Járőre: Bognár Balázs címzetes r. főtörzszászlós. Az Év Szervezője: Salamon Róbert címzetes r. alezredes.
Zala Megye Rendőrségéért kitüntető címben Fentősné Belléncs Andrea, a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal humánigazgatási osztályának ifjúsági szakreferense, valamint Zalakomár önkormányzatának Mezei Őrszolgálata részesült.
A megyei rendőrfőkapitány összesen 80 rendőrségi dolgozónak nyújtott át elismerést a rendőrség napja alkalmából.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10