Archivum
Beatlesről Zalaegerszegen
John Lennon halálának 30. évfordulóján, december 8-án a zalaegerszegi Art moziban a Beatles együttes életéről nyílt kiállítás. A tárlat anyaga Fehér Attila tulajdonát képezi. A gyermekkora óta Beatles rajongó férfi 30 éve gyűjti a relikviákat és 2003 óta ezeket vándor kiállítás formájában mutatja be. Ezzel az országban egyedülálló módon tartja életben a legendás csapat ismertségét.

Az év utolsó napjáig látható kiállítást Velkey Péter, az önkormányzat művelődési és sportosztályának vezetője nyitotta meg, stílusosan. A szokásos elegáns ruháját lazább farmerre cserélve elevenítette fel személyes élményeit az angol „gombafejűekről” és az ő ikonjukként elhíresült „je – je – je” korszakról.
Fehér Attila, miközben körbevezetett a lemezekből fotókból, plakátokból, hangszerekből, egyéb kellékekből álló kiállításon elmondta, 1978-ban látta az „Egy nehéz nap éjszakája” című Beatles filmet, ekkor kezdődött rajongása az együttes iránt, mely az évek során egyre elmélyültebb lett. Kaposváron néhány évig működtetett Beatles Klubot, sőt 300 példányban kiadott egy saját maga összeállította könyvet is a együttesről. Saját zenekara is van, amelyben a dobok mögött ülve hódol a ’60-as – 70-es évek zenéjének.

Egyébként zenei mindenevő, a budapesti Paul McCartney koncerten természetesen az első sorban állt, hogy minél közelebbről láthassa kedvenc zenészét. Álmai között szerepel eljutni az angliai Beatles kiállításokra.A kiállítás megnyitón zenével közreműködött a Lorenzo együttes és Hertelendy Attila színművész.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan