Archivum
Nem kötelesség kicserélni az ajándékba kapott árut
A kereskedőket semmiféle jogszabály nem kötelezi az ajándékba kapott áru kicserélésére, de szívesen megteszik ezt - közölte a Magyar Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A kereskedők közül sokan úgy gondolják, hogy jobb az ünnepek után cserélni, mint elveszíteni egy vásárlót, aki legközelebb inkább odamegy, ahol ünnepek után is szívesen fogadják - és már előre meg is ígérik a cserelehetőséget. Tehát az üzleti érdek is erre ösztönzi a kereskedőket - áll a közleményben.
Az online vagy csomagküldő vásárlás kivétel ez alól, ott viszont jogszabály írja elő a 8 napos "meggondoltam magam" lehetőségét, azaz a vásárlástól való elállást.
A cserénél legfontosabb a nyugta megléte - igaz, ajándékozásnál nem illik átadni, de az ajándékozók tudhatják, hogy nem árt megőrizni. Fontos feltétel az is, hogy az ajándék sértetlen legyen.
Ha nincs már az adott áruból, akkor a leggyakoribb kereskedői ajánlat az, hogy a nyugta értéke levásárolható - áll a OKSZ közleményében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10