Archivum
"Tiszta vizet az egészséges világért”
Az idén 50 éves Zalavíz Zrt. „Tiszta vizet az egészséges világért” címmel hirdette meg programjait a Víz Világnapja alkalmából. A kétnapos nyílt rendezvény keretében közel száz gyermeket díjaztak a cég által kiírt pályázaton, valamint a vetélkedőn nyújtott sikeres munkáért.
Március 22. – a víz világnapja
A víz világnapi megemlékezésen Bein György nyugalmazott vezérigazgató kiemelte: a Zalavíz Zrt. tartalmat kíván adni mindazon elhatározásoknak, amelyek a környezettudatosságot helyezik előtérbe. Már 1992-ben – amikor is az ENSZ március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította – világosan látszott, hogy a Földön nem jut mindenkinek egészséges ivóvíz.
Jelenleg a Föld lakosságának mintegy 20 százalékát érinti a vízhiány, de – megoldás híján – 2050-re a probléma már világméretűvé duzzadhat. Hazánk ebből a szempontból szerencsésnek mondható, hiszen alattunk óriási ásványvízkészlet található, s a felszíni vizek is jól hasznosíthatóak. Teendő azonban bőven akad e területen – tette hozzá Bein György (felső képen).
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elsősorban a fiatalabb korosztályt célozta meg programjaival a társaság. Nagy érdeklődés kísérte a több korcsoportban – az óvodásoktól a középiskolásokig – meghirdetett irodalmi, képzőművészeti, rajz- és fotópályázatot, hiszen több mint 600 pályamunka érkezett a felhívásra. A legjobb alkotásokat idén is díjazták, s az ivóvízüzem területén kiállítást is szerveztek.
Emellett az általános iskolák felső tagozatos tanulóinak valamint a középiskolásoknak hirdetett vetélkedőt a Zalavíz Zrt., melyen ötvennél is több négyfős csapat mérte össze tudását. Az első helyezett csapatok 50 ezer forintos alapítványi támogatást nyertek, míg az első három helyezett csapattagok könyvjutalomban részesültek.
A kétnapos nyitott kapu rendezvény keretében mintegy negyven óvodás és iskolás tanulócsoport jelezte érkezését, ahol az üzemlátogatás mellett kiselőadással, laboratóriumi, munkaruházati és szerelési bemutatóval várták a Zalavíz dolgozói az érdeklődőket, de alkalom nyílt a járműpark megtekintésére is.
Az 50 éves Zalavíz Zrt. idén még nagyobb hangsúlyt fektet a rendezvényekre. Május 7-én a Zsinagógában tartja a cég a jubileumi megemlékezését. Emellett Zalaegerszeg lesz a házigazdája az Országos Víziközmű Szerelőversenynek, ahol a legnagyobb közművek dolgozói mérik össze tudásukat. Ezen felül számtalan meglepetés, játék és nyereménysorsolás várja a lakosságot is.
Már elindult a „Cseppgyűjtés” akció, ahol is a cég rendezvényein kitöltött elégedettségvizsgálati és ügyfélszolgálati kérdőívvel lehet részt venni, a megszerzett pontok pedig ajándékokra válthatók be. Ezzel párhuzamosan elindult egy autómatrica-akció is. Itt az autóra felragasztott Zalavíz-matricát rendszámmal együtt kell lefényképezni és beküldeni, akik között szeptemberben sorsolás útján találnak gazdára az értékes nyeremények.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10