Archivum
Tereprendezés és energiatakarékosság
Energiaracionalizálást, közfoglalkoztatást és tereprendezést szolgált az a mintaprojekt, mely az Ökováros program keretében valósult meg Zalaegerszegen az elmúlt néhány hónapban, ismertették az illetékesek a Gébárti-tó partján tartott sajtótájékoztatón. Gyutai Csaba polgármester, Aladi Gusztáv, a Kontakt Humán Kft. ügyvezetője és Cseke Tibor, az önkormányzat városüzemeltetési osztályvezetője számolt be a sikeres pályázatról.
Maga az Ökoprogram 2010-ben indult Zalaegerszegen, s számos eredmény kapcsolható hozzá, köztük a most befejezett energiaracionalizálási és közfoglalkoztatási projekt, fogalmazott a polgármester. Ez utóbbit a Belügyminisztérium kazánkorszerűsítési támogatás tette lehetővé, melynek köszönhetően a bazitai és ságodi óvodákban faaprítékos tüzelési módra tértek át. Ezzel 60 százalékos energia megtakarítást kalkulálnak. A beruházás, melyhez az önkormányzat 4 millió forintos önrésszel járult hozzá, 2013. áprilisában valósult meg. A szükséges fahulladékot az önkormányzat tulajdonában lévő 200 hektáros erdő biztosítja. Ez utóbbira alapozva kívánják a projektet egyéb intézményekben is folytatni, megvalósítva ezzel az erdővagyon karbantartását. Ahogy ez utóbbi tervet közfoglalkoztatással szándékoznak megvalósítani, úgy a mostani projekt keretében is 20 főnek biztosítottak 5 hónapon keresztül munkát. Első körben a város kedvelt kiránduló és horgászhelyét, a Gébárti-tó környezetét tették esztétikusabbá, 1,5 kilométeres erdősávot megtisztítva. A keletkezett fahulladékot az önkormányzat által vásárolt 4,5 millió forint értékű aprítógéppel már a helyszínen feldolgozták, alapanyagot szolgáltatva az óvodai kazánokhoz.
Az összesen 24 millió forintból megvalósuló projekt jó példa a kormány, az önkormányzat, a munkaügyi központ és egy nonprofit foglalkoztatási cég sikeres együttműködésének, hangozott el a sajtótájékoztatón.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10